Úgy érzem rossz világba születtem. Úgy érzem, mintha az én kezemben is lenne varázslat, színes világ. Ebben a színes világban pedig mindenki más is színes, ha varázsolok. És én mindig varázsolok, mert képtelen lennék elviselni másképp a napokat és az embereket. Könnyebb ha varázsolok, elővarázsolok a fejemben egy kis világot, ahol mindenki jó, ahol kedvesek és boldogok az emberek. Abban a világban én is boldog vagyok, mert tudok még hinni a jóban. Aztán rájövök, hogy nem élhetek kábulatban egy életen át, és be kell csuknom a kezemet időnként. Ezzel együtt kinyílik a szemem, és amiket ilyenkor meglátok, azt valójában nem akarom látni. Azt a sok rosszat, amit emberek visznek magukban, magukkal, és ettől már nem is színesek igazán, csak szürke bábok, akik nem tudnak színeket látni már. Ahogy nézem őket, érzem rossz helyen vagyok közöttük, én másmilyen vagyok. Jól vagy rosszul ezt nem tudom, csak azt látom, hogy egy varázslat sosem tarthat örökké. 

Úgy érzem elvesztettem egy színt. Egy olyan színt, ami egy kis életet vert belém hosszú idő óta. Aztán kicsit jobban körbenéztem, és nem is csak egy szín halványult el. Csak kinyitottam a kezemet. Hosszú idő óta először nyitottam ki, aztán varázsoltam. Varázsoltam magamnak megint egy képet a fejembe, egy számomra tökéletes képet. Szerettem azt a képet, minden nap szinte néztem azt a képet. Aztán néhány szín fakult. De mostanra vannak olyan színek, amik teljesen eltűntek a képről.

Mondják túl érzékeny vagyok, túl komolyan veszek dolgokat. De ahhoz, hogy képes legyek színeket látni, nagyon kell koncentrálnom, hogy hihessek a jóban.  Ebben az életben egy dolog visz előre: a remény. A remény, hogy jobb lesz. A remény, hogy megoldódnak a dolgok, hogy jön a fordulat. 

Az én fejemben egy tündérmese van. A gyerekeim fejében is tündérmese van. Ők megtanítottak tündérmesét látni. Néha bánom, hogy a valóság helyett én is a tündérmesét választottam. De ugyanakkor örülök is, mert varázsolni jó. Ez a srácoknál jól bejön, ők értik és érzik mikor nyitott a kezem és mikor zárt. Akkor megtanítanak újra kinyitni, hogy megint lássak színeket.

A felnőttekkel viszont nem működik. Varázsolok és színesek, megadom a lehetőséget, hogy velem lássák, hogy milyen szép színesek. Aztán kifakulnak a színek, és már nem is látom igazán a képet. Inkább szürkék akarnak lenni? Miért? Tudom én, hogy csak egy sima ember vagyok másoknak, és sokan tojnak arra, amit én gondolok róluk. Ezért nem is látják igazán, amikor a fejembe elvarázsolom őket.

Én sose akarok szürke színű lenni. Egyszer régen azt mondta a Szőke, hogy az a baj velem, hogy feketében és fehérben gondolkozok. Valami vagy rossz vagy jó, és nincsen átmenet, nincsen szürke szín. Én örülök, hogy ilyen vagyok, valami igenis vagy jó vagy rossz, a többi meg töltelék és vetítés. Szóval már ő is tudta, hogy nem látom a szürkét. 

Kettes. Ezt a számot mondta el nekem Emese. Segítő. Érzem is magamba ezt a leküzdhetetlen vágyat, hogy más is úgy lássa magát, ahogy én látom őt. Többnek. Lehet, hogy Apa miatt is így van ez. Segítő...Nem is akarok Apáról írni most. De jó példa arra, hogy becsukta a kezemet, pedig őt is színesnek varázsoltam a fejemben.

Kicsit elvont lett ez a bejegyzés, kérdezzetek nyugodtan. És igen, nem vagyok normális, sosem leszek az :) Nem is szeretnék normális lenni, színes szeretnék maradni, itt bent. Szeretném ha ti is színesek maradnátok nekem, itt bent. Tudom, hogy sokan többet értek, sokkal többet, mint amit mutattok. Nem tévedhetek ekkorát, az nem lehet. A tündérmesékben mindig a jó nyer :)

Aki érti ezt a képet, az teljesen meg fogja érteni, amiről ma írok. Még pedig a barátságról ejtenék néhány szót, csak segít nekem a kép kifejezni, amit gondolok. Nem nagyon szoktam használni a barát szót semelyik ismerősömre. Többen ezt nem értik vagy zokon veszik. Pedig ennek nyomós oka van. Volt nekem sok sok barátom azelőtt. Aztán fel kellett nőni, és a barátok elmentek vagy ott hagytak, de valamilyen úton módon csalódást okoztak. Biztos én is okoztam. Azt  hiszem ilyen az emberek élete, telnek a napok, és közösségenként magukra szednek alkalmi barátokat, és kevés az, aki örökre megmarad. Mindig mondom, hogy nekem Móki az egyetlen barátom, de ő már család. Vannak mások is, akit annak hívok csak így magamban. De volt sok olyan barát is, akik beraktak egy-egy téglát a falba...

Talán nem jókor veszem elő ezt a témát, mert most eléggé fel vagyok zaklatva, egy téglás "barát" által. Azt kell tudni rólam, hogy nagyon igyekszem jó ember lenni, így jó barát is. Ez nagyon nehéz feladat. Elvárom magamtól, hogy ízléses kereteken belül őszinte legyek, segítőkész, szavatartó és megbízható. Nem tudom hasonlítok-e ehhez a képhez. A gond ott kezdődik, hogy másoktól is ezt várnám el...Borzasztóan szomorú vagyok, hogy megint csalódnom kellett valakiben, akit amúgy nagyon szeretek, és akkor nem tartja meg a szavát. Sokadjára nem.

Az ember megszületik, és a családja által szerzi az első barátokat, ilyen Jóska és Ildiék is. Sokat gondolkozok Jóskáról. Vajon ő hogyan bírta ki, hogy ideje korán elment a legjobb barátja? Sokszor gondolok arra, hogy bennem Apát látja, mondja is, hogy nagyon hasonlítok rá. 

Aztán vannak azok a barátok, akik iskolákból jönnek hozzád, általános, gimi, fősuli: Edinák, Kinga, Heni, Ákos. Meg aztán innen onnan jönnek egyre többen, de ugyanakkor mennek is. Kevés az az ember, aki marad.

Nekem nagy mázlim van. Itt van Móki, aki nélkül nem is nagyon tudnám elképzelni a napokat. Nem tudom, mennyire magányos, sivár és humortalan életem lenne, ha egyszer csak nem lenne többet. Igen, szoktam ilyesmin is gondolkozni. Azon is gondolkozni szoktam, hogy milyen lesz, amikor Anya se lesz. Gondolhatjátok, hogy ez hülyeség, minek gondolkozok ilyeneken? De sokszor eszembe jut, hogy talán utoljára látom őket, az életünk kiszámíthatatlan, így jobban tudom tisztelni őket, azt hiszem. Aztán ott van Miki is. Mekkora törésen vagyunk túl, te jó ég. Ő igaz barát, évek múltán is ugyanolyan minden, ha vele vagyok, ugyanott folytatjuk, ahol abba hagytuk. Ezt érzem Szax Edinánál is. Persze ott van még Márk, mennyire ott állt mellettem, amikor az történt egy éve, soha nem engedte el a kezemet azalatt.

Aztán vannak azok a barátok, akiket az idők során elvesztettem, vagy ők vesztettek el engem. Nem nevesíteném őket, de van olyan, aki most is olvassa ezeket a sorokat. Néha bánom, hogy így történtek a dolgok. Nagyon rosszul ismerem meg az embereket. Mindenkiről azt hiszem, hogy jobb vagy több annál, mint amit mutat. De igazából nem, sőt még kevesebb is. Ekkor jönnek a téglák, és lett már egy szép stabil falam.

Amikor már körülöttem van a fal, és akkor jön egy barát, akkor én megtisztelem azzal, hogy megnyílok valamennyire. Én így élem meg, hogy akkor ő kivételes, különleges, látok benne fantáziát, és kinyílok. Ő meg lehet ezt természetesnek veszi, pedig nem az. Eléggé magamra veszem és megvisel, ha ebben a zárkózott állapotban, amikor lebontok a falamból egy téglát, ő belerak kettőt viszonzásul. Rossz választások sora...Nem tudom, hogy megint hol rontottam el a dolgot. Fogok ezen is gondolkozni. 

Nehezen mondom bárkire, hogy barát, főleg az új emberekre.  Nem csak a fiúknál, hanem a barátokkal is már nagyon zárkózott vagyok, így látom mostanában. Nagyon kemény rostának vetem alá őket, és le kell tenniük dolgokat az asztalra, hogy bizalmat kapjanak. Régen adtam egyből bizalmat, és vagy bejött vagy nem, mostmár nem adok bizalmat, vagy kivívja vagy nem. Szerencsésnek tartom magam, hogy többnyire jó emberekkel vagyok körülvéve, és jó barátok jöttek az utamba. Azok a téglák, amiket ők kiütöttek, már nem kerülnek vissza senki más által.

Mindenki ismeri, mindenkinek van véleménye róla. De tagadhatatlan, hogy nagyon jó és egyedi előadóművész volt. Ma Őt hívom segítségül egy blogbejegyzés erejéig. Annyi mindent mondanak róla, az egész élete viharos volt, és a halála is vitatott, mégis, amit a világnak adott, aköré egy egész kultusz épült. Ha megtehettem volna, biztos megnéztem volna élőben. Sajnálom, hogy már nem tehetem meg, de nézzétek meg, hogy nekem mit adott Michael Jackson :)

1. Ki ne ismerné a kicsi Michael Jacksont, aki még családjával kezdte a zeneipart.Annyira nem is volt boldog az élete, amikor az ABC-t  dalolászta. De melyikünk gyerekkora zökkenőmentes? Kevés olyan embert ismerek, aki tökéletesnek mondható családi háttérből jött. Kisgyerekkorban mégis ez a legmeghatározóbb, jönnek az elvárások az iskolában. Tudd az ABC-t, tudj számolni, tudd mi az a dó-ré-mi.Legyél laza, mintha természetesen jönne belőled az a sok ötös osztályzat. Ott állsz a kitűnő bizonyítványoddal és a mamád meg a papád büszke rád. Aznap te is büszke vagy, mert megfeleltél az elvárásoknak.Máris bekerültél a nagybetűs életbe, ahol le kell tenned az asztalra a dolgokat...www.youtube.com/watch?v=ho7796-au8U

2. Aztán telik az idő. Kamaszodsz és belecsöppensz az éjszakai életbe. Ahol felnőttnek érezheted már egy kicsit magad, elengednek ide-oda, de tudod, hogy veszélyek lesnek rád mindenütt. Rájössz, hogy semmi nem az, aminek látszik. A körülötted lévők, a fiúd, a környezeted.  Totálisan nem úgy működik az élet, ahogy elképzelted. Taktikáznod kell a túlélésért, és amikor azt hitted felébredsz a rossz álmokból, az első pofonokból, nem is látod igazán, hogy talán nem csak álmodtál...Talán a rossz dolgok nem csak a filmeken léteznek...www.youtube.com/watch?v=4V90AmXnguw

3. Mennek a napok egymás után. Fiatal felnőtt lettél, túlnőttél az éjszakai árnyékokon, és megtalálod a fontos dolgokat magadnak. Találsz munkát, párt, szerelmet. Választasz életet magadnak, és azt hiszed a dolgok simán mennek majd. Azon kell csak stresszelned, hogy kihűl a kávéd, mielőtt megiszod, vagy késel a munkából pár percet. De így is tudod, hogy te vagy az ász...www.youtube.com/watch?v=HzZ_urpj4As

4. Benne vagyunk egy általunk választott életbe. Alakítják a körülmények is, mi is. És ha már egyénként megálljuk a helyünket, kicsit szétnézünk a tágabb környezetünkben. Ki hogyan él, mit tesz vagy nem tesz. Elég nagyok vagyunk politizálni, harcolni a kormánnyal, jobbá tenni a létünk, vagy csak elmondani mi az ami nem tetszik....www.youtube.com/watch?v=Zv6-bPxOd1I

5. El is jött a vége a dalnak, az utolsó számadás. Amikor ha megtetted, ami tőled lehetséges, nem csak magadért, hanem másokért is, akkor teljes szívből magadénak tudhatod a dalt. Azt a dalt, amely megelőzte egy legenda halálát, minthan csak tudta volna, hogy ennyi volt...www.youtube.com/watch?v=W_SLU3m6uCA

Én ezt mind kaptam Michael Jacksontól. A zenéje segít túllendülni, felül emelkedni gondokon, és számomra igazán különleges a művészete. A legfurcsább helyeken jelenik meg az életemben a dalaival. Remélem ti is jót kaptatok tőle :) Hallgassátok a dalokat, igazi egyéniség volt. Pótolhatatlan.

Tudjátok, hogy Heni esküvőjén fogadtam az Istennel. Nem igazán hiszek benne most sem, de valami tutira van, ami felettünk áll. Sokat emlegetem ezt a fogadást, de nem tudjátok mi volt a tárgya. Ahogy Heni esküvőjén ücsörögtem rengeteg dologgal nem értettem egyet. Már azon meglepődtem, hogy nem füstöltem a templomba lépésnél...Aztán ha már ott voltam gondoltam egyet, és próbára tettem az öreget. Ha tényleg van, akkor ezt a helyzetet oldja meg valahogy...Kitaláltam, hogy fogadjunk, nagy szenvedélyem. Azért kaptam el a csokrot, mert fogadrunk, és én vesztettem (?). De nézzétek meg mi történt aztán...

Szóval fogadtunk...Ha annyira nagyra vannak vele és létezik, akkor tegye rendbe a fiús dolgaimat. Én elmondtam, hogy mindenem megvan, csak ez nem. És nem is akarom magam ezzel stresszelni már. Szóval döglődő halnak éreztem magam a pocsolyában. Mondtam neki, ha van még esélyem normális párkapcsolatra, akkor nosza, adja nekem a csokrot. És akkor tudom, hogy ez a jel, miszerint nyitottabbnak kell lenni.

Elkaptam a csokrot, pedig nem akartam, de Heni az én kezembe dobta. Véletlen vagy nem, nem tudom. De jelnek vettem, hiszen ebben fogadtunk. Na már most kicsit meglepett a dolog, de rendben. Igyekeztem nyitottabb lenni, aztán pár nap múlva...

Rám küldte a Szőkét. Nagyon tele lett a nacim tőle. Nem kezdem el megint részletezni, hogy mennyire, de tényleg megijedtem. Szegény Dávid meg hallgathatta a nyavalgást. Igazából felkészültem a hidegháborúra magamban, hogy majd keménynek kell lenni. Aztán eljöttem a Balatonra, és itt minden olyan kietlen, olyan nyugodt.

Még csak tegnap jöttem, de sokat töltödtem már lelkileg. Tegnap este, vagyis éjszaka kiültem hintázni a partra. Olyan közel volt a víz meg minden természeti kincs, hogy agyalásra perfekt környezet alakult. Akkorra már eldurrant az agyam teljesen a Szőke miatt, így lecseszerintettem az Istent. Hogy ezzel nem kéne viccelődni. Meg tanuljon meg viselkedni, és nem pöffeszkedni a győzelmén. Nagy nehezen betartom a szavamat, ő meg kiba..ásból visszadobja a Szőkét? Ez most komoly??? Neki is elmondtam, hogy nem jöhet vissza, nem tudom hogyan, de alkalom adtán kivédem.És ha már úgyis formában voltam, megmondtam kit szeretnék magam mellé. Szóval jó lenne, ha már belerángatott ebbe az egészbe, akkor segítene és nem alám tenne. Mérgemben lefeküdtem éjjel aludni, és kisebb megszakításokkal másnap este 5ig aludtam.

Hozzátartozik a sztorihoz, hogy előző este Diával álmodtam. Ő az Udvarromban a főnök. Na már most álmomban Dia rájött valamire, amit én nem nagyonn fejtegettem senkinek (Móki tudja csak). És álmomban segített nekem, hogy nehogy kellemetlen helyzetbe kerüljek. Tök jól elmondta mi miért van abban a helyzetben, és ezzel világosságot csinált az agyamban. Mondjuk úgy elmondta miért legyek nyitott. Nagyon furcsa volt, hogy így tudott segíteni :)

Dávid szerint nem éri meg átaludni a napokat. De én annyira begurultam, hogy inkább aludtam. Mondtam az Istennek, amikor összevesztünk, hogy csak akkor kelten fel, ha valami érdemleges történik. Aztán magamtól keltem fel délután ötkor. A hajam szénakazalban, a ruhám csövi, de gondoltam ez nem baj, megyek sétálni, az majd jót tesz.

Még mindig mérges voltam az Istenre, hogy megszivatott. Ahogy ott szitkozódok magamban, megszólított egy fiú. Aztán olyan jól eldumáltunk, hogy egyszer csak este lett. Normálisnak tűnik, bár természetesen átment a tesztsoron. Nem igazoltattam ( Anya remélem büszke vagy). De minden kérdést feltettem, amit normális ember nem kérdez meg a másiktól: meleg vagy-e? szedsz-e rendszeresen gyógyszert? Van-e valamilyen pszichiátriai betegséged? Kóros hazudozó vagy-e? Egyéb fent nem említett defekt? De aranyos volt, egész jól tűrte a nem mindennapi kérdéssort.

Mókit felhívtam utána, szerinte kihagytam a sorozatgyilkos kérdést, de talán néztem már annyi Gyilkos elméket, hogy ez ne legyen kiszűrhetetlen. Tudom, hogy hülyének néztek, amiért ilyesmiket kérdezek, de csupán biztosra akarok menni, rossz tapasztalatok...:)

Szóval meglátjuk Isten, de ezzel még nem rendeztük a számlát, figyelni foglak....:) Ott van még vasárnap Dávid bulija. Megláttam a fejemben erről valamit,
megnézzük mi fog történni. Diával aznap fogok mélyebben elbeszélgetni, ezt megláttam már. Láttam mást is, amikor aludtam, de kíváncsi leszek, megosztom majd. Ott lesz Máté, ezt is megláttam. Jól láttam Dávid?...:)

Bár itt ülhetnétek velem a Balaton parton a hintaágyban. De nem beszélgetnénk, csak néznénk ki a fejünkből, ahogy most én csinálom. Mintha másik élet lenne itt. Megszűniik a világ összes gondja. Nincs munka, nincs nyomás, nincs senki. És én így most jól érzem magam. Sokan nem értik mi a jó abban, ha valaki egyedül nyaral. De garantálom, hogyha életet cserélnénk értenétek miért jó időt tölteni saját magunkkal. Kicsit le lehet tenni a mindennapi gondokat, és azt a végtelen agyalást, ami az én fejemben van, itt át tudom alakítani valami pozitívra...

Arra jutottam, hogy sosem lesz belőlem normális ember. Én mindig a kamionosok csapatát fogom támogatni (Móki nemröhög:P). De tényleg. Mindig utálni fogom a szép ruhát és a magassarkút. Sose fogom szeretni az erős sminket, mert úgy érzem magam vele, mint egy emo. Sose leszek vékony és szép sem. Ezek mind olyan dolgok, amiket ti várnátok el tőlem. De itt az én verzióm: Én ha szép ruhát veszek fel, akkor azzal megtisztelek valakit. Ha kifestem magam, akkor valaki olyannal találkozok, aki fontos nekem. Végsősoron, ha félreteszik a fiúk ezt a plasztikmániát, akkor észrevehetik, hogy a plasztik, amikor reggel felkel, kócos a haja és rendezetlen a maszkja és büdös a szája (vagy ami a szájára emlékeztet....kacsacsőr és társai). Legalább belőlem azt látjátok, ahogy reggel is kinézek. Nem szeretek fésülködni. És nem szeretem a rosé fröccsöt (viszont attól fejre állok), hanem a whiskeyt szeretem. És nem tudom ki az a Justin Bieber (így kell leírni?), de azt tudom, hogy kikből áll a Cure. És rendesen eszek, akkor is, ha emiatt 10 évvel kevesebbet élek.

Tudom, hogy nem olyan normális dolog egy blogban élni a világomat, de inkább Jackson, mint az a sok ember, akik olyan sok hülyeséget összebeszélnek, hogy zeng a fejem tőlük. Nekem azt tanították, hogy nem kell sok barát, de aki van az igazi legyen. Nem is tudom milyen, ha van az embernek barátja. Nekem nagy mázlim van, mert Tesóm van. Móki pontosan elég a bizalmasok tekintetében. Annyiszor nyúltam mellé másokkal, akik nem is voltak valódiak. Van sok nagyon jó ismerősöm, közeliek, akiket szeretek. 

Van egy nagyon jó állásom, ahová szeretek bejárni dolgozni. Ott vannak a srácok, mintha egy másik családom lenne ott. Fantasztikus gyerekek, mindenre megtanítottak, amit magamtól már nem tudtam volna elsajátítani. Sokan irigyelnek a munkám miatt. Hosszú a nyári szünet, és nem kell felnőttekkel dolgozni. De ez ettől sokkal több, és én nagyon büszke vagyok arra, amit csinálok. Szerintem egész jól megy. 

A fiúkkal meg az a helyzet, hogy nem az én pályám. Fogadtunk az Istennel és ő nyert, de ez nem volt fair. Megígértem, hogy nyitottabb leszek, és az is leszek, betartom a szavamat. De a fiúk azok csak fiúk, nem kell nagy jelentősséget tulajdonítani nekik. Ha elkéri a számunkat és találkozni fogunk, de mégsem hív fel, akkor nem akar felhívni és látni :) Na a kedves gesztusokat nem tudom helyén kezelni. Ölelések, puszik stb. De van az a helyzet, amikor fel tudok oldódni, csak ez még nem most van. Akit rég ismerek, azzal könnyebb, pl Mikihez hozzá vagyok tartozva. Ő olyan mint egy bátyóka. Vele kapcsolatban is megértettem már, hogy amit elintézhettünk volna egy röhögéssel is, az miért lett ekkora cirkusz. Sajnálom, hogy akkor a Szőkét választottam. És ha meg már Szőke, még mindig mérges vagyok. Utálok mérges lenni, mérgesen élni. De nem tudom megbocsátani a dolgokat, ezt a legutóbbit meg nagyon nem. Mindent űberelt, pedig az összes hülyeséget toleráltam addig. Még nem találtam ki, hogy hogyan fogom megvédeni magam, de majd akkor kiderül. Hozzám nem jöhet már vissza :) 

Szóval nem tudom mit tartogat a jövő, de most és itt jó nekem, és nem is nagyon érdekel más jelenleg :)

Tegnap nagyon laza voltam itt. Aztán elkezdtem felfogni, hogy hazajön a Szőke. Estére már nem voltam olyan laza, előjöttek dolgok, és elfogott a rettegés. Tudom, hogy hogy vagyunk, hogy váltunk el, és minden ilyesmi, de képtelenségnek hittem, hogy visszajön. Megint egy országban leszünk, és ennek sosincs jó vége, és mindig nekem fáj a végén. Annyira sok minden eszembe jutott, amikről azt hittem, hogy már elfelejtettem, Nem akartam gondolkodni. Nagyon megijedtem, teli lettem feszültséggel. Még mindig nem tudom helyén kezelni a dolgokat. Bevallom férfiasan, kicsit elhajoltam este az udvarromban. Aztán hazajöttem és lelkileg kicsit kimerült állapotban leültem a lépcsőre, amikor arra jött egy süni. A süni. Szóval elmeséltem a süninek, hogy mi történt. De nem azért, mert elhajoltam, hanem azért, mert egyedül voltam, megint...

Tudjátok annyira elterveztem a dolgokat. Mentek a levesbe a régiek, és ez azért történt így, mert próbálok helyet adni az újnak. Kitaláltam, hogy utazgatok nyáron, és az egy hónap alatt leköltözök Gyulára, mert ez milyen jó ötlet. Feltöltődök lelkikeg, játszok Sárival és Annával. Összeszedem magam önbizalmilag, és már őszre nyitott leszek a fiúk felé megint. Ember tervez, Isten (ki)végez.

Elmehetek én Gyulára, de hogy, amikor a Szőke hazajön, és egy sarokra laknánk egymástól? De ha meg Pesten maradok és ő is, akkor a Füge szájába lakik majdnem...Tudom én, hogy meg fog találni, ha akar. De nem akarom, én még nem vagyok erre felkészülve.

Nem a tény zavar, hogy elém áll. Az zavar, hogy rengeteg olyan dologra emlékeztet, amire nem akarok emlékezni, szép és rossz dolgok is. 8 évig voltam mellette szinte mindenben, amit megosztott velem. Sokminden történt, és én nem szerettem azt, akivé mellette váltam. Erősödtem sokat, de még nem az igazi ahhoz, hogy semmi ne tépődjön fel. Annyira tudtam, hogy ez lesz, már napok óta a fejemben járt.

Így elhajoltan megszültem a megoldást. El kell mennem úgy, hogy véletlen se legyünk egy városban, de erre meg kinek van pénze? Mindig nem menekülhetek. Móki azt mondja minden két emberen múlik. Volt már olyan, hogy el tudtam küldeni, de akkor meg olyasmit mondott vagy írt, amivel tudta, hogy gyenge pontomra talál. Nem sok van, de ő mindet ismeri. Pontosan tudja hogyan lehet megtörni. Attól félek, hogy nem vagyok még elég erős.

Aztán, amikor a sünivel beszélgettem, felvillant egy másik megoldás is a fejemben. Kell egy fiú mellém (hátvéd), csak úgy mutatóba, de elmondtam a süninek azt is, hogy ez még nem megy nekem. Nem tudok még kapcsolatokban gondolkozni. Szegény süninek elég szar estéje lehetett. A lecsúszott, önbizalomhiányos nők klubülésén ő volt a VIP vendég. Egész jól tűrte :)

Azért választottam ezt a képet, mert én is olyan vagyok, mint a kaktusz sokszor. Nagyon szúrós és durva tudok lenni főleg a fiúkkal. Az olyan fiúkkal is, akiket meg amúgy szeretek, pl Márkkal. De ez önvédelem, csak ilyen bunkóság formájában jön ki néha. Aztán vannak a jó napok, amikor kivirágzik a kaktusz, és akkor minden szép és jó. Abszolút életképes vagyok én is, mint a kaktusz, én is raktározok magamban csomó szemnek láthatatlan, elrejtett dolgot.

Szóval kicsit pánikba estem. Nem akarom a Szőkét, nem akarom, hogy eljöjjön értem. Ha eljön Joe Black...akkor megint megborulnak a dolgok. Így csak reménykedjetek velem közösen, hogy kiegyensúlyozott élete van, és eszébe sem jut megtalálni :) Így is nehéz volt felállni. Azt hiszem meg fogom látni a fejemben, ha jön. A süninek meg respect hogy velem volt a nehéz pillanatokban :)

Annyi mindenen görcsöltem szeptember óta...Itt hagyott a Szőke, megkaptam a nagy vallomást. Jöttek az új gyerekek az oviba, görcsöltem a szülőkön, a teljesíteni akaráson. Görcsöltem, mert nem volt időm semmire és senkire. Görcsöltem, mert amint valahol jobban teljesítettem, máshol kevésbé jobban. Görcsöltem, mert Márkkal egy jó ideig nem tudtam beszélni.Görcsöltem, mert mindenkinek meg akartam felelni, de nem tudtam. Görcsöltem, mert nagy volt a nyomás. Görcsöltem, mert változtak a közelebbi ismerőseim, a régiek elmentek vagy megváltoztak, az újakat még nem tudtam befogadni. Ez az év tele volt feszengéssel és stresszeléssel és nagyon örülök, hogy vége van. Én az évet nem januártól decemberig mérem, hanem szepembertől júniusig, igazi ovis időszámítás. Tehát megértem a felszabadulást, és azt, hogy végre elmehetek innen egy kicsit...

Olyan, mintha balról jöttem volna és jobbra mennék. Magamnak csináltam egy csomó idegeskedést. A hülye megfelelni akarásom már nem ismert határokat. De nem tudtam megállni. Rájöttem, hogy miért van ez így. Annyira be akarom bizonyítani mindenkinek, hogy vagyok valaki. Az kellett, hogy jöjjön mindenhonnan a pozitív visszacsatolás: "jól csinálod . Jött is, csak mégse lettem jobban. Én teljesen elvesztem ebben az egészben. Történt, ami történt, de tény, hogy a Szöszi óta zuhanórepülés volt. Összekapartam magam, Móki is összekapart, és most kezdek felébredni a rémálmokból. Az az oldal nem megy, nőként még a béka segge alatt érzem magam. Ezt nem lehet szebben leírni. Ha tudnátok, hogy mi volt, akkor értenétek a dolgot :)

Most megindultam felfelé, úgy egy-két hónapja. Beengedtem új embereket az életembe, fiúkat is, de nem úgy. Szépen haladok a kívánságlistámmal is. Pár dolog már teljesült róla. Újra kellett építeni a rendszert. Az önvédelmet még nem tudtam kikapcsolni. Ezért álltam úgy a temetésen, és ezért álltam úgy az esküvőn is. Még mindig az az elv működtet, hogyha nem engedek be senkit, akkor nem is tud bántani senki.Próbálok túllendülni ezen.

Úgy határoztam, hogy elmegyek egy időre. Ebben látom most a megoldást, hogy kicsit még jobban megerősítsem magam. Meg hát vannak a nagy tervek, Most két hét pihenő, aminek nagyon örülök, aztán két hetet itthon leszek, dolgozni fogok. Egyébként már ma azzal keltem, hogy mi lehet a srácokkal. Aztán négy hét :) Kitaláltam már, hogy utazgatni fogok folyamatosan. Az itthonlét nem ad most feltöltődést igazán. Fel kell dolgozni itt az utóbbi idők történéseit, annyira gyorsan pörögtek a dolgok, hogy nem is bírtam felfogni. Négy hetet elgondoltam Gyulán. Majd játszok a keresztlányommal, és kikapcsolódok. De tegnap éjjel olvastam a nagy hírt, hogy a Szőke is itthon lesz két hónapig. Mondanám, hogy meglepődtem, de nem, csak tudtam. A múlt, az múlt. Nem akarok vele összefutni. Vele kapcsolatban bizonyos tényekkel nem tudok még szembenézni, és nem az érzelmi szálakkal van a baj. Ezt csak az érti, aki tudja mi volt. Meg nekem már olyan, mint egy idegen. De nem szeretnék megint szembesülni azzal, hogy még én vagyok a rossz, mert ott hagytam. Egyébként kívánom neki, hogy találjon új lányt, de tudom, hogy nem most fog. Én megláttam már a fejemben :)

Na az, hogy én meg mit találok, az talány csak. Persze, ezt nem tudom meglátni a fejemben. Nagyon örülnék, ha önmagamat sikerülne megtalálni, aztán jöhetnek mások is. A templomban fogadtam az Istennel, csak így magamban. Sose vesztek fogadást, de üzenem, hogy ez most nem volt fair. Egyszer még meg kell köszönnöm ezt neki. Szóval fogadtunk, és ő nyert. Megadta a jelet arra, hogy van még lehetőség az életemben párkapcsolatra. És mivel vesztettem, így nyitottnak kell lennem. Meg is tartom a szavam. De sokat segítene, ha nem gyökereket tenne az utamba :)

Minden jó, ha a vége jó, most van a happy end. Aztán meglátjuk, a filmek is mindig eddig tartanak csak. Addig meg csak lazán, let's rock ;)

Szerintem ez az egész olyan, mint egy kártyajáték. Megszületünk, éldegélünk értékek szerint, aztán szerelmesek leszünk. Az elején azt hisszük, hogy a pókerasztalnál az egy pár birtoklása már mindenre elég. Aztán rájövünk, hogy ha elég jó játszunk, és a szerencse is mellénk áll. akkor a royal flushig is el lehet jutni. Akkor bedobjuk az all in-t, és rájövünk, hogy nem csak tőlünk függ, hogy mindent viszünk-e, hanem a körülöttünk lévők kártyáitól is.

Ez a hét mindent megmutatott arról, hogy egy kapcsolat hol kezdődhet és hol érhet véget. Az biztos, hogy én képtelen lennék erre. Részt vettem egy temetésen, és pár napra rá egy esküvőn is. A temetésen láttam egy kapcsolat fizikai végét. Persze közben minden bajom volt, mert ti is tudjátok, hogy mikor kellett odaállnom a szóróparcella elé. Aztán az esküvő. Szép szertartások az anyakönyv vezetőnél és a templomban is. De én képtelen lennék bárkinek megígérni ilyesmiket. A sors fintora, hogy valaki fentről a kapcsolatok nehézségei mellé a szép részeket is megmutatta. Majd úgy intézte, hogy elkapjam a menyasszony csokrát. Hát pedig, ha rajtam múlik résztvevő lányok, és én esküszök leghamarább, akkor jó sokáig fogtok várni még, hogy kimondjátok a boldogító igent...

Az Új Köztemetőben állva vettünk búcsút kolléganőm szerető férjétől. Újra egy temetés. Támaszként mentünk a daduska nénimmel. De istenigazából egymást kellett támasztanunk a leginkább. Részvétünket nyilvánítottuk a gyászoló családnak: a feleségnek és a gyerekeknek. A dadusnénimnek eszébe jutott nem régiben elhunyt édesapja temetése, és minden fájdalom újra előjött, újra átélte ahogy ott álltunk. Én csak álltam ott megbűvölve. Szó nélkül álltam ott, de belülről nézve én is a saját apám temetésén álltam. Nem sírtam. Nem itt volt a helye. Megviselt nagyon engem is, pedig nem ismertem az elhunytat. A végén részvétünket fejeztük ki. Dadusnénim mondta a gyászoló "gyerekeknek": Tudom milyen az, ha apa nélkül kell felnőni." Az ütő megállt bennem, amikor ezt meghallottam. Majd hazafelé indultunk, egy pillanatra megálltunk. Megbeszéltük, hogy szép szertartás volt, méltó búcsú. Szóba jött újra, hogy milyen apa nélkül. Én csak ennyit bírtam kinyögni: " Ez elmúlt, Nem akarok emlékezni rá." Ő persze pontosan tudta az igazat valahonnan, és mondta is nekem: "Mégis minden nap emlékszel rá!". No komment.

Akkor értettem talán meg, azon a napon, hogy milyen jó is lehet, ha valaki talál egy megfelelő embert maga mellé. Egy életen át közösen küzdeni célokért, átlépni együtt akadályokon, megélni örömöket és bánatokat. Rendkívül fájdalmas volt látni egy családfő leköszönésének utolsó perceit és a megrendült családot. Mély együttérzésemet szeretném kinyilvánítani a Drechsler családnak.

Mindig tudtam, hogy a pókerben gondolkodni is kell. Pont ezért szeretem. Rengeteget játszottam már életemben. Ugyanakkor hiába volt jó lapom, a környezetemben lévő játékosok megdöbbentő lapjárásokkal törték derékba az általam felépített taktikákat. 

Egy esküvő. Két ember közös életének hivatalos kezdete. Félelmetes. Gyönyörű volt az egész, és ez Heni, pont így kellett történnie mindennek. Gratulálok az ifjú párnak! Ugyanakkor ott láttam saját magamat is. Bizonyára már ott lett volna a gond, hogy a násznép előtt végig kell menni, képtelen lennék rá. Nem menne, az a sok szempár, ami a menyasszonyra szegeződik, számomra félelmetes. Megható ceremónia volt, tényleg. A végén egy-egy gyertyát vettek a házasok a kezükbe és meggyújtották közösen a harmadik gyertyát (eggyé váltak), majd elfújták a sajátjukat. Ez sem menne. Meggyújtanám mással a közös gyertyát, de nem tudnám elfújni a sajátom. Szerintem a házasság egybeköt valakivel, de mégsem szűnök meg ettől önálló lényként létezni. Nem fújnám el a függetlenségemet és az egyéniségemet senkiért, nem tudnám. A templomi ceremónia alatt az atya rengeteg dolgot megígértetett Heniékkel. Azt mondta azért születtünk a világra, hogy az Istent szolgáljuk. Én azt gondolom azért születtem a világra, hogy teljesítsek bizonyos feladatokat, és folyamatosan jobbá tudjak válni, végül úgy csukjam be a szemem, hogy semmit nem bántam meg, és letettem valamit az asztalra. Én önmagamat szolgálnám. Azt mondta Heniéknek, hogy ígérjék meg, hogy szeretik és tisztelik majd egymást az életük minden napján. Én ilyet nem tudok ígérni. Azt is mondta, hogy a gyerekeiket a kereszténység elvei szerint neveljék majd. Ezt végképp nem tudnám ígérni. Én olyan gyereket szeretnék felnevelni, aki a jó oldalán áll. De azt a sok szart, amit majd kap az élettől kreatívan és gördülékenyen tudja kezelni és megoldani. Azt szeretném, ha a jég hátán is feltalálná magát, mert ebben az életben végsősoron csak önmagunkra számíthatunk.

Nekem nagyon fontosak az ígéretek. Számomra az a szentség. Az én szavam helyt kell álljon, ha ígéretet tettem. Ezért ezt másoktól is elvárom. Dáviddal volt egy kis összezördülésünk emiatt. Én zördültem neki, nem is olyan kicsit. Sajnálom, mert túl durván fejeztem ki magamat, és nem tiszteltem, mert csúnyán beszéltem vele. Viszont eljutottunk egy olyan pontig, ahol visszacsatolta a feltevésemet arról, hogy ő igazából hogyan látja önmagát. Tudtam én, hogy nem szabad hagyni, és megéri minden nap, ha találkozunk megkérdezni: hogy vagy? Sokkal több ő, mint aminek magát látja. Jó lenne felnyitni a szemét. Volt haszna a durvaságomnak, mert pontosan amikor ő is kicsit mérges lett, felfedte azt a kicsi eldugott részt magából, ami engem érdekel. Láttam a fejemben, hogy a felszín alól érdekes és értékes dolgokat lehet előkaparni nála. Nagyon nehéz előkaparni. Pontosan azokat a mondatokat mondja nekem, amit 100%ig én is mondhatnék, mintha ismerne engem, csak nem is tudná. Beszélt a megfelelésről, nekem folyton önmarcangoló problémáim vannak emiatt. Beszélt a magányról, amit én is érzek magamban, hiába állnak körülöttem öten. Beszélt meg nem értettségről, kérte lássam meg az ő helyzetét. Nem is tudta, hogy már ennek előtte láttam. Néha jó lenne, ha ő is meglátná mi van az én fejemben :) Úgy érzem szüksége lenne egy barátra, és nem hiszem el, hogy ezt a mondatot képes vagyok kimondani vagy leírni, de: Úgy érzem mernék a barátja lenni. Minden zártságomat, félelmemet meg önbizalomhiányomat félre tenném. Ez történelmi mondat a Horváth Orsolya életrajzi könyvben :) Ilyet rég sikerült mondani, de még gondolni is.

Ígéretek, és fogadalmak. Ezek vagyunk mi egy párkapcsolatban is. Ezek vagyunk mi egy pókerasztalnál is. Ígérnünk kell, hogy szeretjük és tiszteljük a másikat egy párkapcsolatban, ahogyan azt is ígérjük, hogy csak keveset blöffölünk a pókerben. Fogadunk egymásnak örök szerelmet, miközben a pókerasztalnál is mindent egy fogadásra teszünk fel. De az asztalnál és az életben sem csak mi irányítunk, vak szerencse kíséri minden lépésünket, és hogy mellénk áll-e? Talán egyszer kiderül :)

Vannak olyan napok, amikor nem értem, hogy a körülöttem lévőkkel miért történnek bizonyos dolgok, vagy azt, hogy nekem ebben hol a helyem, miért kell átélnem. Nem feltétlen rossz dolgok, csak olyan furcsa. Sokat gondolkoztam már azon, hogy miért lettem ilyen zárkózott. Egészen vicces, mert a legtöbb ember nyitottnak ismer, pedig van az a világ, amit szinte senki sem ismer. Tudom miért történik ez. Annyira meg akartam védeni magamat, hogy végül talán nem csak befelé, hanem kifelé sem maradt nyitható ajtó. Olyan, mintha lenne egy szép váram, és a szobákba sokan belenézhetnek, de van olyan szoba, ami zárva marad. Móki ezt egyszer jól leírta a retündérmeséjében. Volt egy királylány, és szerette a népét, mindenkit beengedett a várába, de éjszakára mindenki hazament a saját házába, és a királylány meg egyedül maradt...

Mindenem megvan, egy szavam sem lehet. Ugyanakkor van egyfajta zárt világom, egy olyan énem, ami mindennek ellenére nem boldog. Nekem nem elég, hogy ott vannak a váramban napközben. Az életem eddig arra tanított, hogy ne bízzak könnyen, és csak az a biztos, amit egyedül érek el. Az emberek mindig cserélődnek körülöttem, a régiek is folyton változnak (Móki nem). Én pedig úgy érzem, hogy még mindig ugyanolyan vagyok, én erre eddig büszke voltam. Nem dobtam a barátaimat faszik miatt. Nem változtatott meg senki, ugyanaz maradt az értékrendem. Megőriztem a függetlenségemet, még akkor is, ha nem egyedül voltam, nekem ezek fontos dolgok. Olyannyira büszke voltam erre, hogy csak ez maradt. Még mindig nem tudom lejjebb adni az elvárásaimat a fiúkkal. Inkább csak hozzáadódott még pár dolog. Hosszú az a lista. Persze, tudom, ez milyen tök jó, de a másik oldal meg az, hogy én is csak a toronyban álló vén szatyor leszek, akinek semmi sem elég jó.

Nagyon várom, hogy elmehessek innen. Ha tehetném egész nyáron nem jönnék vissza. Nem maradt itthon(?) semmi. Egyik nap beszélgettem Dáviddal, és nagyon megrendített egy mondata. Utazásról beszélgettünk, és ott lyukadtunk ki, hogy jó elutazni, de az nem jó, amikor az élményeidet nem tudod megosztani valakivel. Elütöttem egy félmondattal, hogy ezen könnyen lehet segíteni. Tudom, hogy nem, és bocsi. Csak annyira tudtam mire gondol, de nem akartam emlékezni arra az érzésre. Egyébként én is félek ettől. Ha ki is nyitom a szobákat, akkor is csak ki-be járnak az emberek benne, és senki nem marad ott.

Szóval azon is gondolkodtam, hogy talán én tartom túl nagyra magam, és nem kellene. Azt érzem, hogy ami nekem fontos a világban, az másik embereknek az utolsó értékeik között van. Pl nekem fontos, hogy megismerjek valakit jobban, másnak az a fontos, hogy ágyba vigyen. Nem vagyok kompatibilis senkivel sem. Én nem tudom mi lesz így velem. Olyan gyökértelenné vált a létem. A régi kötelékek felszámolódtak (Móki nem), és nincsen helyette semmi. Az emberek bejönnek a váramba, eltöltenek ott időt, aztán elmennek. Sose volt állandóság.

Tudom, hogy sokszor jövök Mókival, de ő az egyetlen olyan ember, aki pisis korom óta a várban van. Nem zárkózott be az "üvegszobába", nem cserélt le pasasokra, nem feljetett el a megváltozott körülmények miatt.

Mire gondolnék, ha most vége lenne az életemnek? Állítólag lepereg előttünk, amit átéltünk. Biztos látnám, ahogy Vass Szilvit megverjük a wc-ben 6 évesen Mókival, az első közös bulink. Azt, amikor apát láttam utoljára, az beleégett az agyamba. Vagy amikor anya kimegy az ajtón, én meg bent maradok. Látnám a pillanatot, amikor a kezemben van a diplomám és a srácokat. A Szőkét is látnám, tudom. És Sárit meg Annát. Ezek a fő állomások, amik fontosak nekem.

Jól vagyok amúgy :) Csak nagyon várom már, hogy történjen valami. Nagyon várom a nyári szünetet :) Hátha tartogat valami elsöprőt a szabad élet....

Vajon más is így nézi kifelé a világot, mint én? Van bennem egy önkép, meg vannak azok a dolgok, amikért különlegesnek szeretem érezni magam. Nem jobbnak vagy rosszabbnak, mint másik ember, ez a különlegesség az enyém. Talán különc vagyok. Nehezen nyitok, nehezen bízok igazán. Hiszek abban, hogy az álmaim, amikor alszok, segítenek nekem előrébb lépni. Hiszek abban, hogy az álmaim, amikor ébren vagyok, elérhetőek  és reálisak. Történik valami velem az utóbbi időben, amibe eddig kapaszkodtam, hogy ne kelljen tovább lépni, azok a pillérek mind eltörtek. Kiesett a Szőke, kiesett Gergő, megoldódtak múltbéli konfliktusok, és Móki segített az apás dolgokban. Mintha fel kellene készülnöm a további életre, és ezért elvevődtek olyan dolgok, amik a biztos talajt adták, hogy legyen helye az újnak. De nem jött még az új. Nem vagyok türelmetlen, inkább csak kíváncsi  meg azért óvatos is...

Nem is akarom leírni, hogy mi történt a héten. Stresszeltem sokat magam a munka miatt. Valószínűleg így sikerült ennyire megbetegítenem magam: beteg lélek= beteg test, ebben is hiszek. A hangom még mindig olyan, mint egy bluesénekesé. Jha és begyulladt az egyik szemem is. Akár a Karib tenger kalóza is lehetnék...

De azért volt jó is. Elballagtak a nagyok. Több dolog miatt is nagyon nehéz volt ezt végigcsinálni. Nem akarok hazudni, vágom a centit, hogy végre elmehessek egy kicsit. Még négy nap munka és utána megyek a Balatonra, kell az a csend, az az idő csak magammal.

Éjszaka Bogi megmutatta álmomban az utat Izland felé. Arról álmodtam, hogy egy szobában álltam egyedül, ahol nagy ablakok voltak. Az ablak másik oldalán meg tenger volt. Vagyis tenger alatti világ. Láttam úszni bálnákat :) Szürke bálnákat. Volt a szobában egy csapóajtó, és Bogi állt mosolyogva a másik oldalán. Így nem is féltem, hanem bementem az ajtón hozzá. Akkor átalakult a tenger egy vonatsínné, amin bent állt egy kicsi színes vonat. Felszálltunk rá, és ott voltak a srácok :) Együtt utaztunk a vonaton, és közben mindenfélét láttunk. Szóval el kell utazzak, jó az irány, megerősítettek. A gyerekek mindig tudják mi a helyes.

Voltam lánybúcsún. Jól sikerült. Jobban sokkal, mint vártam. Igaz, nem jutottunk el sehová, de én nem bántam. Hiányoztak már Edináék. Jött a nagy bejelentés is, amin egy kicsit sokkot kaptam. Aztán Heni is mondott dolgokat, hát azon is sokkot kaptam. Mondtam is nekik, hogy milyen felnőttek lettek, én meg még mindig ugyanaz a tróger vagyok, mint 13 éve. Jó, oké, nekem az élet egy másik oldala van nagyon felmenő ágban. Abszolút előttem van az a kép, amin Heni, Edi és Noémi menyasszonyi ruhában vannak én meg állok fekete garbóban. Idén lesz mindhármuk esküvője én meg állokmég mindig a fekete garbóban :) Örülök nekik, tényleg, és minden tiszteletem, hogy el mernek köteleződni valaki mellett hivatalosan is. Beszélgettünk a jegyesoktatásról is. Templomi esküvő,huhh...Én sose tenném, nem én lennék az. De majd biztos szépek lesznek, várom már, hogy lássam. Csak még nem tudtam feldogozni. 

Pár centi még, és végre pihenhetek. Nyáron történnie kell valaminek végre, valami jónak, valami újnak. Addig meg ezek mennek meg a bárányfelhők, és  pálcikaemberek :)