Pink Floyd egyik legjobban sikerült zenéje számomra...Learning to fly-Repülni tanulok. Aki ismer az tudja, hogy az együttes munkásságát eleve nagy becsben tartom. A fal című film zenéi mellett, a The Dark Side of the Moon borítóján át próbálom megérteni a gondolatvilágukat. Nem mindent tudok megérteni belőlük, de ma én is azt éreztem, hogy repülni tanulok...

    Azt szokták mondani, hogyha egy élethelyzetben sikertelenebb vagy, akkor egy másikban jól mennek a dolgok. Valahogyan igaz lehet, mert magánéletileg az összekaparás időszaka zajlik. Viszont kaptam egy érdekes feladatot ma a főnökömtől. Ez még nem egy fix feladat, a körülmények összjátéka fogja megírni a történetet. Karácsony előtt mondta nekem, hogy rám bízna valamit, gondoltam egy írásos munka lesz. Aztán ma nevesítettük a dolgot: Iskolai közösségi szolgálat. Az érettségizőknek 50 órában közösségi szolgálatot kell vállalniuk, így az óvodákban is előfordulhatnak. Három óvodai csoportonként jöhet egy ember. Ha valóban jönni fog valaki hozzánk, akkor az én feladatom lesz segíteni őt. Nagyon lesarkítva: mentorálni kell. Maga az a feltételezés, hogy Andinak én jutottam az eszébe erre a feladatra szárnyakat adott, nagyon megtisztelő. Mondta nekem, hogy végülis én állok korban a legközelebb majd hozzá ( Móki meg ne szólalj! ). Szerintem meg ez egy felelősségteljes feladat, és nagyon örülök, hogy ilyen esetben nekem kell ezzel a helyzettel foglalkozni. Újabb lehetőség tanulni :) Érdekes, hogy a munkámban csak felfelé, előre látok, fel sem merül bennem, hogy képtelen lennék megtanulni repülni...

    Ellenben, ha egy kicsit elmerülünk ebben a Pink Floyd dalban, nem igazán az élet szép oldalát véljük felfedezni (bár ezzel a hangzással nehéz a szövegre is koncentrálni).Én megosztom veletek miért szeretem ezt a dalt....:

"Fogva tart szorosan egy végzetes vonzerő, hogy is
Menekülhetnék az ellenállhatatlan ölelésből?"- Engem is fogva tart egy végzetes vonzerő, és az a biztonságérzet. Az a komfortzóna, ahol nem érhet csalódás. Ellenállhatatlan az ölelése.

"Nincs kormányos, ki hazavezessen"- Nincs Mókin kívül más, aki megmutatja nekem, hogy ki lehetek és ki voltam. Egyedül kell megtalálnom a visszautat magamhoz.

"Lelkem feszültség alatt: ezt jelenti, hogy repülni tanulok
Földhöz kötött állapotban, de próbálkozásra kárhoztatva

Nem tudom levenni a szemem a forgó égboltról
Nyelvem bénult, gyűrött vagyok, egy földhöz kötött nyomorult, ez vagyok én."- Hát igen, saját félelmeim miatt vagyok ilyen földhözragadt. Tanulok / újra tanulok repülni, csak bizonyos gátlásokon képtelen vagyok átlépni. Nézem és látom is a forgó égboltot, amit könnyen elérhetnék, de nem megy még.

"Lazán a fékekkel. Nyugi. Most inogni fog.
Csak apránként add rá a gázt"- Mintha Móki szólna ki a dalból, ott van az irányítótoronyban és onnan segít. Legyek lazább, lehet, hogy nem lesz sétagalopp, de kis lépésekben kell haladni :)

"Látom suhanni árnyékom a felhőkön át
Könnyáztatta szemem sarkából
Egy álom, amit elijeszt a reggel fénye
Elfújhatná e lelket egyenest az éj tetejére"- Na igen, látom magam az önmagammal vívott harcom győzelmében, de még nem tudom elérni. Mert minden nap ráébredek, hogy képtelen vagyok elengedni a félelmeim, ezért csak álom egyelőre.

Javaslom, hogy hallgassátok meg a dalt és tanuljatok ti is újra repülni. Csak egyfajta rabság létezik számunkra, a saját magunk  által épített kalitkánk. Jó repülést kívánok :)

https://www.youtube.com/watch?v=eCB_INs2E24

Éppen a pedagógus portfóliómat próbálom kitölteni. Az egyetlen olyan kérdés, amin nem is kelett gondolkozni. Szalonképes?

Miért lettem óvodapedagógus?

Nem tudom, hogy ki milyen indíttatásból kezd el egy ilyen felelősségteljes szakmát megtanulni és gyakorolni. A magam részéről „a véremben volt”. Gyermekként az engem nevelő óvodapedagógusok, az óvodai milliő magával ragadott. Kisiskolás korom óta tudtam, hogy pedagógus szeretnék lenni, egyszerűen csak éreztem. Azt hiszem ez az igazi hivatástudat. Életem egyik legszebb pillanata volt, amikor a diplomám végre a kezemhez kaptam. Nagy büszkeséggel tölt el a mai napig is, hogy olyasmi foglalkozást vállaltam, ami egyben szerelem, hobbi is.

A gyermekek szeretetén túl rengeteg dolog vonzott ebben a pályában. Az a határtalan kreativitás, amellyel az általam ismert óvodapedagógus kollégák rendelkeznek elképesztő és lebilincselő. Minden területen képesek újat mutatni, változni. Én is hasonló személyiség vagyok, nagy bennem a tettvágy, a megújulásra való hajlam. Nagyon szeretek tanulni, óvodapedagógusként igazán az élethosszig tartó tanulás kapja az egyik főszerepet életemben.

Céljaim vannak a tanulással. Szeretek óvodapedagógus lenni, de emellett ha a jövőben szert tudok tenni kellő rutinra és megalapozott szakmai tudásra, akkor óvodavezető szeretnék lenni. Úgy gondolom, hogy a tanulás rengeteg árnyalattal jelen lehet az életünkben. Mindaz a szakmai tudás, amit az iskolák, a kollégák, a gyakorlatiasság ad az évek során csak az egyik árnyalat. A másik erőteljes árnyalat a gyermekek sokszínűsége. Hiszen számomra ez a szakma nem csak egy felelősségteljes nevelői munka. Sokkal több annál, amit el tudtam képzelni valaha. A gyerekek tanítottak meg nagyon sok emberi dologra is, természetes egyszerűséggel képesek utat mutatni. Olyan dolgokat látnak és tudnak, amelyet felnőtt fejjel nem, vagy csak másképp láthatnék nélkülük. Szeretem tenni a dolgom, szeretem, amikor szakmailag elismerik a tevékenységemet vagy épp építik azt. De mindenképp a legnagyobb győzelem az az érzés, amikor egy gyermek megbízik bennem, mert szeret. Abban a pillanatban képessé válunk eggyé válni egymással, és ez felbecsülhetetlen értékkel bír számomra.

Nem tudom megfogalmazni, hogy miért éreztem, hogy ezzel kell foglalkozzak. De talán nem is kell szavakba önteni, csak megélni, mert tudom, hogy a lehető legjobb helyen vagyok.

Szerettek főzni és sütni? Gyakran álltok a konyhában? Rutinból, kötelességből vagy szenvedélyből főztök? Alaposan átgondojátok mit tesztek az ételetekbe? Én ritkán főzök. Olykor kötelességből, máskor csak kitalálom mit szeretnék enni és elkészítem. Amiben nem vagyok biztos, annak megnézem a receptjét. Elmegyek bevásárolni, én választom ki mi kerüljön a lábasba. Összeállítom és fűszerezem. Majd megsütöm, megfőzöm. Hogy hogyan sikerül? Lényegtelen, mert megesszük, amit főztünk. Elkönyveljük, hogy hiába mi alkottuk, elronthattuk vagy épp túl sokat raktunk ebből vagy abból, az is lehet, hogy a produktum az elképzelthez közelít vagy túlszárnyal rajta...

Minden főzés egy történet. Döntések sorozata, ami elvezet minket valahová. Eldöntjük a célt, kiválasztjuk az alapanyagokat, megítéljük mikor és hogyan állítjuk össze az ételt, mérjük a fűszerek arányát, beállítjuk a hőfokot, várunk a végeredményre, és együtt élünk tovább a tudattal, hogy jól csináltuk-e. Nagyon egyszerű, igaz? A lehetőségünk az egész folyamat során megvan a döntésre: A célunk útközben változhat vagy új célok is kerülhetnek mellé. Az alapanyagot nem biztos, hogy megfelelelő szempontok alapján választjuk, ami szép kívül, rohadhat belül. Meg kell találnunk a megfelelő időt és módot, teli van hibalehetőséggel. Elsózzuk, borsozzuk. Túlsütjük, nyers marad- jó-e a hőfok, van-e türelmünk kivárni? Majd megkóstoljuk, amit főztünk, és a sikerünkkel vagy a kudarcunkkal megyünk tovább.

Szeretek célokat kitűzni, mindig vannak céljaim. Célok nélkül szerintem értelmetlen az élet. Kiválasztom az alapanyagokat...szeretek vásárolni ételt is. Megnézegetni, válogatni.Móki szerint egyes alapanyagokat rosszul választok ki. A szépet választom, a túl szépet, ami ízetlen. Aztán hazajövök és ráérősen elkezdem készíteni az ételt. Ám vannak napok, amikor türelmetlen vagyok és minden azonnal kell. Próbálom kigondolni, hogyan állítsam össze, előveszem a recepteket, átgondolom őket ( baráti tanácsok). Végül nekilátok megoldani a feladatot, és jönnek a fűszerek, az élet sója...Mindig elrontom, túlfűszerezek mindent. Tökéletest akarok, ezért túlgondolom, még ebből is egy kicsi, abból is, sosem elég. Végül a gyors eredményre számítva megfőzöm/ megsütöm. A puding próbája az evés, ami már nem kevés kudarccal járt.

A főzés egy tudomány, mint a matematika...Tanulhatod, de ha nincs hozzá érzéked, akkor csak arra vágysz, hogy elérd a célt és nem tudod kiélvezni az alkotás szenvedélyét. Ejtünk hibákat, amikből megtanuljuk, hogy a következő alkalommal hogyan csináljuk másképp. De vajon elég erősek vagyunk egy rosszul elkészített étel kudarca után újra megfőzni ugyanazt? Hisz hiába jobb a második és fejlődünk, az első kudarcok beépültek a tudatunkba. Az idő elfeledteti a kezdeti nehézségeinket. 

Főztetek már valaki kedvére? Nálam ez kiváltság, nagy kiváltság. Azt jelenti, hogy nagyon szeretem azt a valakit. Márk főleg, de Marci és Atti is ismeri ezt az oldalam. Ha kitűzöd a célt, és megfőzöd, amit szeretnél (valaki más kedvére is), akkor is meg tudod valósítani önmagad? Meg tudod látni a jó dolgokat? Ki tudod fejezni mit jelent neked a folyamat? 

Ha szívből főzöl, csak egyetlen dologról álmodsz. Elismerésről, örömről, háláról, sikerről. Hogy el tudd mondani, megérte, "jól tettem, hogy belekezdtem". Sok dologról elmondhatom ezt, sokszor jót főztem. A rosszul sikerült ételeimen pedig túl kell jutni. Ahhoz, hogy jó szakács legyél, sokat kell hibáznod....

Gyorstalpaló, egy kis mosolyogtató klasszikussal:

https://www.youtube.com/watch?v=1oMtTey3ro8

Mi jut eszetekbe Celine Dionról? Titanic? Nyálas zene? Romantikus balladák? Cikiség szeretni? Hát azt hiszem hasonló gondolatok keringenek róla a világban. Én elismerem a tehetségét, nagyon szép hangja van. Nem az én stílusom a zenéje (na igen nem ACDC meg U2) , de meghallgatom szívesen. Hogyan is kerülhet bele a blogomba?  Láttam véletlen az életrajzi filmjét. Lekötött, ezért végignéztem. Hogy ezután mi jut eszembe róla?...

Nagyon érdekes, hogy a managerre lett a férje. Még kislány korában a bátyja motiválta az éneklésre, eleve muzikális családból származik. A bátyja készített neki egy demot, amit elküdltek René Angélilnek, aki szinte egyből ráharapott a hangjára. Amikor Celine 17 éves lett megvallotta Renének, hogy beleszeretett, ám René kikosarazta gyávaságból. Majd később persze love story lett a vége, hiszen nem találkoztak pár évet és a kis Celine felnőtt nőként tért vissza a köztudatba. Sokáig eltitkolt kapcsolatban éltek, míg egy interjúban Celinet a magánéletéről kérdezték...El is mondta, hogy van valaki, de nem beszélhet róla. És eztán René észre tért, házasságot kötöttek és családot alapítottak. Szép történet, igaz? :)

Hát igen, szép is a szerelem, amikor valaki képes elmondani szavakkal, hogy mit érez. Persze lehet, hogy így jár, mint Celine először, hogy a másik túl gyáva. A mai világban is így mennek a dolgok. Vannak gyáva emberek, akik inkább rombolnak, mert félnek. Félnek igazat mondani, félnek felvállalni dolgokat. "Nem kellene" szeretni őket, mert az a könnyebb út számukra is. Így azt mondják magukat meghazudtolva pár napra, hogy nem éreznek semmit. Pedig a vak is láthatja, hogy csak egy színdarab az életük, amelyben saját maguk helyett a kényelemé a főszerep. "Ez azért komplikáltabb ennél", de sajnos sosem tudhatjuk meg, hogy miért. Végül behúzzák a kéziféket, mert rájöttek, hogy túl okos vagy, és átlátod az egészet. Hivatkoznak arra: "semmi sem volt". Mindenre a legkönnyebb választ adják: "Nem tudom", "nincs kedvem ebbe belemenni". Ezek az emberek mind félnek valamitől. Félnek, mert elvesztették az irányítást, és inkább sodródnak csak. Celine szerencsés, mert végül minden jóra fordult. René elvált és elvette őt. Vannak kevéssé szerencsések, akik nem tudnak túlnőni a gyávaságon :)

Szerintem ez az élet a miénk. A mi döntéseink. Egyszerű választások sora, ahogyan a boltban is kiválasztod mit tegyél a kosaradba. Móki mondta nekem, körülbelül 8 éve: Vannak, akiknek elég a csokifagyi, és meg sem kóstolják a sokkal jobb eperfagyit. A csokifagyi a kényelem és biztonság.

Nektek ezután mi jut eszetekbe Celine Dionról? :)

https://www.youtube.com/watch?v=QuiBOTLhBYA

    Valami megváltozott a világomban, bennem. Határtalan erőt érzek magamban,lepattan minden rossz dolog, valahogy kezdek visszatalálni régi önmagamhoz, aki azelőtt voltam. Azelőtt mielőtt Apa meghalt. Velem van ez a tudat is minden nap, éjjel is arról álmodtam, hogy beszéltem vele. De ettől függetlenül valami más lett. Olyan, mintha egy vegyi anyag lenne körülöttem ( aura, energia), aminek megváltozott a szerkezete....

        Vannak a segítők, akik hisznek bennem, sok ilyen segítő ember van körülöttem. Persze itt jöhetnék Mókival, hogy ő mennyire meg minden, de úgyis mindenki tudja, hogy ő a nr1. Sok segítő van velem, hacsak egy-egy mondattal vagy egy életre szóló kimondatlan baráti elkötelezettséggel, de segítenek. Nem tudom, hogy hogyan kell jól élni egy életet, de az biztos, hogy a segítőket észre kell venni. Mókin és az óperenciás tengeren túl a srácok nagyon sokat segtenek, mutatják a helyes irányt. Kaptam Nikitől egy kaméleonos nyakláncot. Bogi szerint ez a Kaméleon csoport szeme a nyakamban. Azért  van rajtam, hogy vigyázzon ránk. Megóv minket minden bajtól vagy átsegít rajta. A gyerekek látnak körülöttünk aurát, megvan rá a képességük (Csilla). Az, hogy a védelemmel azonosítanak egy tárgyat rajtam, akkora tisztelet felém részükről, hogy el sem tudom mondani.

    Sári életfeladat. Segít elkezdeni egy olyan felelősségvállalást, amire magamtól sose adnám a fejem. Cél: jól csinálni. Ő is csak erősít engem. Boldog vagyok, amikor a kezemben van. Annával is érzem ezt, de másképp. Beszéltem Sárinak az élet nagy dolgairól, hogy már két dolgot tettem azért, hogy jól csináljam.

    Olyan keljfeljancsi érzésem van. Mint a játék...ha feldöntöd, mindig feláll. Sokkal határozottabb lettem, de nem tudom mitől. Sokkal erősebb, odamondós igazságosztóbb. Eddig is kimondtam a véleményem (Móki mindig tudta, de mi már szavak nélkül is értjük a csíziót). Most kevésbé érdekel ki mit gondol. Már az se érdekel, ha csúnyának tartanak. Jó érdekel, csak nem mindenkitől. Betudom a dolgot annak is, hogy Tomi nincsen. Mellette sokat görcsöltem, akkor is, amikor nem adott már rá okot. Folyamatosan meg akartam felelni neki. De jelenleg nem tudom mi van vele, mégis úgy érzem, sokkal erősebb vagyok nála. A gyengébb emberek az erőseket próbálják ledominálni, hogy kiegyenlítődjenek (Petra). Szerintem ezt mindketten csináltuk.

    A sok segítők szava nem hagyott hidegen Vele kapcsolatban sem. Így ma otthagytam az egész helyzetet. Én őszinte voltam. Kiadtam a feszkót és szól a rock'n'roll ....

https://www.youtube.com/watch?v=jFlNo1NjAEQ

Boldog új évet mindenkinek :)

Hisztek abban, hogy amit szilveszterkor tesztek az meghatározza az egész eljövendő évet? Tettetek újévi fogadalmakat? Eszitek a lencsét és a malacot?

Alapvetően nem értékelem nagyra a kötelező bulizást és a petárdákat, tüzijátékokat. Nem tetszenek a parókák magamon és az álarcok ( az van mindenkin enélkül is) meg a szivárvány színeit meghazudtoló sminkek...

De mégis hiszek abban, hogy  amit aznap éjfélkor teszünk, az kíséri majd az évünk. Ez egy újfajta dolog nálam, eddig szkeptikus voltam ezzel kapcsolatban. csak rá kell erősíteni a hitemre, ami nincs. Tehát én a legjobb emberekkel zártam le magamban az évet: Muti, Fati (Móki szülei), Móki és Tex (Móki barátja). De ez még este 8kor megtörtént. Hogy éjfélkor mit is csináltam?

Tehát Mókiéknál indult az este :) Nagyon jó volt még az óévben látni őket! Erre nagyon vágytam. Meg is beszéltünk pár dolgot, tényleg összeszedjük magunkat idén, és többször elmegyünk hétvégeken pihenni. Az első ilyen hétvége február 8-a lesz, Móki szülinapját fogjuk ünnepelni Esztergomban. Muti azt mondta menjünk vezetni tanulni és vegyünk egy kocsit. Rég gondolkozunk rajta, de még csak ötleteltünk. Meglátjuk.

Mókiéktól elbúcsúzva kaptam egy sms-t Tomitól. Kiírta a telefonom, hogy Szöszike, meg is lepődtem. Persze, én írtam neki karácsonyra meg újévre, mert szerintem attól, hogy szétváltunk ezt a hagyományt nem kell elfelejteni. Régen mindig telefonáltunk az ünnepeken. Nem kavart fel kicsit se. Szerintem én őt eltettem magamban oda ahová való, mikor már elszállt a dühöm. Nem mondom, hogy semmit nem jelent. 8 év volt az életemből, de most jó helyen van.

Eltipegtem Fügébe, beraktam a cuccaimat az irodába és átmentem Kárpitba. Ott kicsit elvoltam, meg beszélgettem, meg Márk is ott volt. Nem akartam annyira zavarni, mert munkában volt eléggé. Vissza Füge, ahol Marci zenélt. Dj Fox :) Egészen belejött. Nagy meglepi volt, hogy Attika mellett Attila is ott volt, úgy megörültem neki. Tényleg ott volt mindenki szinte, aki fontos onnan nekem. Attival volt egybeszélgetésem a szépségről. Szerintem ő még nem jutott el arra a pontra, hogy az igazi szépség belülről jön. De még fiatal :)

Aztán pár cuba libre után jött a katt...Márk kellett. Nem voltam spicces meg semmi ilyesmi, csak ha már Marcinak mondtam, hogy meghatározó, amit csinálunk éjfélkor, akkor gondoltam én is igyekszem. Át is mentem, mondtam is neki, hogy fogja a kezemet éjfélkor, mert akkor egész évben mindig itt lesz. Kedves volt nagyon, viccesen hozzá is tette, hogyha egész évbe egymás kezét fogjuk, akkor vele kell mennem az iskolába is :D Mondtam, hogy ha ez túl sok neki, akkor elmegyek, de azt mondta, hogy ne menjek :) Kiböjtöltem az éjfélt,és bár nem fogta a kezemet, az első ember volt akinek személyesen mondtam BUÉKot. Ő ölelt meg először. Mondtam neki: szeretlek. Rám nézett és azt felelte: Én is. Aztán ott is hagytam így volt tökéletes.

Vissza Fügébe puszi mindenkinek :) Még dj Foxnak is adtam :P Attikámat is megölelgettem. Átmentem udvarromba is, ahol Geri végül nem tudta megmutatni a belső pultot, de kaptam tőle puszit kétszer is és Dóritól is :) Meg is mondtam Attinak, hogy Geris puszim van és sose mosakszok többet :D De mikor hazajöttem muszáj volt lemosni a sminekm :P

Éjszaka még beszélgettem Petrával is. Megvitattuk a keresztmama kérdés mellett a fiúdolgokat. Még vissza kell olvasnom, mert nem kerek már teljesen miről is beszéltünk pontosan.

Ő pedig itt volt velem, A fejemben. Már két napja benne van a fejemben álmomban. Ez az álmodós téma nem olyan nálam mint másoknál. De ezt kifejtem egyszer egy külön bejegyzésben. Szeretném ha már itt lenne velem. Ami késik, nem múlik :)

Én sok erőt érzek magamban ezt az évet elkezdeni, és kívánom ezt nektek is :

https://www.youtube.com/watch?v=btPJPFnesV4

Mit értetek el ebben az évben? Valóra vált néhány álmotok? Előrébb jutottatok? Elértétek azokat a célokat, amiket kitűztetek magatok elé?

Én rengeteg célt tűztem ki magam elé, mint mindig, de csak egy részét értem el. Voltak hoppok és koppok is. Létrehoztam ezt a blogot azért, hogy belelássatok egy olyan világba, ami csak az enyém. Soha másképp nem ismernétek meg igazán, csak látnátok valakit, aki nem én vagyok. Nagyon nehéz volt ezt a blogot így elkezdeni, össze kellett szednem minden bátorságom hozzá. De én még mindig az a lány vagyok, akinek az álarca rezzenéstelen, az igazi arca meg még mindig nem ismert előttetek sem...

Így év végére azt hiszem sokat fejlődtem összességében. Nehezen tudok megszabadulni rossz gondolatoktól, és a jóra koncentrálni, de sokkal tudatosabban próbálok túllépni múltbéli sérelmeken is. Szakmailag rengeteget fejlődtem. Küzdöttem erősen valamiért, amit nem értem el (még), de ehelyett kaptam egy újfajta kihívást a munkámban, sok újfajta kihívást. Elég sok félelmet leküzdöttem: félelem a megítélésemtől, félelem az akaratosságomtól, félelem a tűtől, a vértől, félelem az újtól. Ezeket mind az oviban küzdöttem le. Ábicsucsunak igaza volt abban, hogyha félek valamitől menjek elébe. Na ezen a ballagás dolgon tettem túl magam a legnehezebben, elvesztettem kissé a biztonságérezetem. És féltem is, hogy mi lesz velük ezután, jól csináltam-e amit csináltam. Nagyképű vállveregetés jön...igen, jól.

Még mindig Mókival tapossuk az életet. Mennyi minden történt velünk ebben az évben...de együtt csináltuk végig, úgy érzem. Már 20 éve a legjobb barátok vagyunk. Ez egy olyan ajándék az élettől, ami nagyon értékes nekem. Móki, nem érzékenyülünk el :)

Visszamentem edzeni, erőn felül teljesítettem, és sokkal gyorsabban, jobban haladtam előrébb, mint mások. Erre nagyon büszke vagyok.

Felismertem azt, hogy a fiúk az életembe honnan hová tartottak. Mit adtak és mit tanultam tőlük. Eléggé fájdalmas tapasztalat volt, főleg Tomi ugye. de arra jutottam, hogy sokkal erősebb voltam végig mindegyiküknél, sokkal bátrabb, sokkal határozottabb. Ezért mertek belém kapaszkodni, aztán próbáltak lejjebb nyomni, hogy kiegyenlítődjenek az erőviszonyok. Ha ma a szemükbe nézhetnék, van aki nem tudna az én szemembe nézni. Tomit nagyon nagyon sajnálom, nem találta meg önmagát. 

A Füge/Kárpit/Udvarrom hármas egység nagyon fontos nekem. Nem arról van szó, hogy találtam egy jó kocsmát és húha. Arról van szó, hogy olyan embereket találtam ott, akik tudtukon kívül sokat segítettek nekem. Megihlették a bejegyzéseimet, mindig volt egy-két jó szavuk felém, én úgy éreztem, hogy szeretnek engem, és erre szükségem is volt, nagyon nagy szükségem volt. 

Meglett Sári baba. Nem tudom, hogy hogyan alakul a keresztelő, és ki lesz a keresztmamája, de nem is érdekel, én az leszek, az biztos :) Akkora motiváció nekem az életre, hogy nagyon.

És persze van Ő is. Komolyan át kell gondolnom ezt a dolgot, ez 2014-re marad. 

Van még egy dolog. Nekem nagyon nehéz az Apámról írni vagy beszélni. Ezzel is haladtam, találtam olyan embert, akivel megy.

Büszke vagyok a blogomra is. Arra, hogy találtam egy utat, ahol meg tudom mutatni ki vagyok én, és aki szeretne lehetőséget kap közelebb kerülni hozzám. Hálás vagyok mindenkinek azért, hogy elolvassa a sorokat olykor, ez is épít engem. Köszönök mindent, amit adtatok 2013-ban :)

https://www.youtube.com/watch?v=nMQ1fOEucLk

Szerelem. Mi jut eszetekbe róla? Csupa jó érzés? Gyengédség, odaadás, rózsaszín köd? Nekem leginkább az jut eszembe, hogy nem akarok az lenni. Megint a félelmek ugye. De ma nem is erről szeretnék írni, inkább csak kérdeznék. Mit éreztek, amikor megláttok valakit, aki tetszik? De úgy igazán. Olyan személyt, aki felé érzéseitek is vannak. Én már elfelejtettem milyen, egészen tegnap éjszakáig...

Az úgy volt, hogy tegnap írtam egy jó kis bejegyzést a blogos füzetembe, hogy majd begépelem. A lényege a családi karácsony volt Gyulán, a gyerekek, meg hogy Mikivel családoztunk és persze Tomi is eszembe jutott. Jha és találtam egy lehetséges megoldást az önbizalomproblémára is. Azt gondoltam, hogy elmegyek egy fotózásra, tudom elég giccses így elsőre. De ha egy másik ember lát bennem valami szépet, és képes azt nekem is megmutatni, akkor talán jobb lesz. Arról is írtam, hogy erről meg kell kérdeznem Mókit is, mert érdekel a véleménye. Aztán a világ a feje tetejére állt....

Tegnap úgy döntöttem lazára veszem a világot, szépen felöltöztem, kisminkeltem magam, a hajam is beállítottam. És becammogtam a szokásos hétvégi mókába. Mindenki azt kérdezte, hogy mit csinálok szilveszterkor. Tudjátok nem díjazom ezt a kötelező bulizást, így át szoktam aludni, kivéve ha Mókival videózunk. Ez a program idén is felmerült, de még nem egyeztettünk semmit. Márk mondta, hogy gondoljam meg a dolgot, bent lesz mindenki... Meggondoltam és elvetettem. Majd lementem elköszönni Fügébe, de Attika nem volt bent, el is keseredtem, hogy nem látom az óévben. Hát leköszöntem Marcinak, nem volt kedvem hozzá most, frászba vagyok tőle is, de mivel olyan laza voltam, hogy majd szétestem, így fordultam is sarkon szinte, amikor azt kérdezte, hogy mit csinálok szilveszterkor. Mandíner válasz...alszok. Eddig a szokásos forgatókönyv, azt se értem miért próbál beszélgetni velem, hiszen nem vagyok a kedvence. Majd jött az az állapot, amikor az ajkam lehullt. Elmondta nekem (igen, több bővített mondatban), hogy ő fog zenélni a Fügében, és hogy ez hogyan lett (ez már legalább öt mondat volt). Majd miután mondtam, hogy ez milyen érdekes, még elkezdte mondani, hogyha jól sikerül, akkor hátha többször is lesz ilyen lehetősége, és így lehet feljebb kerülni és itt lesz egy barátja is (újabb 3 mondat). Mondtam neki, hogy kérje meg az öccsét, hogy segítsen, Márk szokott zenélgetni, Tehát arra jutott, hogy milyen jó lesz, én meg csak pislogtam mi is történt vele, hogy beszél. Majd jött a lényeg, gondoljam meg a dolgot, bejövök-e inkább. Viccesen elütöttem a dolgot (lehet nem volt vicces, de jobb nem jutott eszembe): Dupla Vidákovich motivációnak nehéz ellenállni.

Ebben a szellemben, teljesen felvidulva indultam hazafelé. Kezemben a blogkönyv és Sári könyve is (azt is írtam), meg a nagy ötlet a fotózásról, meg hogy Marci ilyen beszédes volt. És akkor, ott a buszmegállóban...megláttam egy fiút, aki olyan volt mint Ő. Nem tudom, hogy ki mit tesz egy ilyen helyzetben, de az a 3 perc, amikor azt hittem Ő az, akkor bevörösödtem, mint a csillag, és a pulzusszámom olyan magas lett, hogy kiakadt volna a vérnyomásmérő. Megfagyott minden mozdulatom, és szegényt úgy bámultam, mint aki nem látott még fehér embert...( itt beugrik egy vicces sztori Mókival, ő tudja is melyikre gondolok, néztünk már ezzel a tekintettel másra is). Na mindegy, feleszméltem pár perc sokk után, hogy nem Ő az. Ráadásul a buszon végig mellettem állt, és aztán már ő is nézett :D Ha lehet idiótán viselkedni, akkor én voltam az élő példa...Nem tudom, hogy lehetünk ilyen szerencsétlenek Mókival, Neki is volt pár vicces esete kamaszkorában, de akkor elnéztük, mert mint Csobán Jani megmondta, bizonyos dolgok csak kamaszkorban voltak divatosak....

Ennyit arról milyen kemény, meg milyen menő vagyok....:)

https://www.youtube.com/watch?v=MZrctLnsF4M

Bocsi a fél bejegyzésért...Amikor írtam pont belépett Petra a két kicsivel. Ugyanis épp gyulai pihenőmet töltöm az unokahugaimmal. Tehát a tökéletesség. Azt vallom a szó szokványos értelmében nincs tökéletes, nem létezik. Olyan van, amit a mi szemünkön keresztül tökéletesnek hiszünk vagy annak akarjuk látni. Élő példa erre Sárika és Anna. Tudom, hogy nem hibátlanok, mégis az én szememben közel állnak a tökéleteshez. Szerintem egy ember a hibáival együtt lehet tökéletes egy másik ember számára...

Beszélni kezdtem a megfelelési vágyról. Ti is érzitek nem? Megfelelni: otthon, párkapcsolatban, házasságban, munkahelyen, rokonságban, szomszédságban, edzésen, barátságban...stb. Mindehol megfelelni, de mi van azzal, hogy önmagamnak megfelelek-e? Nem elég az, amit elvárnak tőlem. Mert mindenki elvár valamit, én is elvárok dolgokat másoktól. Megválaszolom a kérdést: nem felelek meg saját magamnak. A társadalom olyan téziseket ver az emberbe, hogy bizonyos elvárásoknak sosem tud megfelelni. Mivel nem tudok megfelelni, nem teljesítek egy feladatot sikeresen, ezért az önbizalmam leépül szépen lassan. Nézzünk egy példát: otthagy a barátom (volt ilyen, lehet is még). Ő fontos nekem, és persze nem jó amikor ez vagy az nem felelt meg velem kapcsolatban. Akkor jön a Nünükém és megy lejjebb az önbizalmam. Persze ideális esetben úgy körítjük: Én mindent megpróbáltam, de nem volt elég, nem passzoltunk, ha dühös vagyok még hozzáteszem, hogy Ő volt a hülye :)

Bennem nagyon erős a megfelelési kényszer. Otthon: Anyának. Munka: Andinak, kollegáknak, szülőknek, srácoknak. Magánélet: hagyjuk is. Mókika felé is van, mert olykor felmerül a kérdés: ehhez vajon mit fog szólni? Az Ő véleménye tudjátok, nekem szent, mindig átgondolom a tanácsait. Akkor érzem, hogy megfelelek magamnak is, amikor minden rendben, mindenki azt kapja tőlem, amit elvárt. Persze vannak helyzetek, amikor elborul az agyam, és hülyeség, aminek meg kell feleljek. De olyankor a közelebb állóknak megmondom a frankót, sokszor durván. A távolabbi személyekkel meg diplomatikus vagyok.

Sokáig lehetne a tökéletességre törekvést bontogatni, de akárhogy nézem nem vagyok hibátlan, sőt...Meg kell tanulni túllépni a maximalizmuson, perfekcionizmuson, mert ez eteti a Nünükémet.

Hogy ne tűnjek Grincsnek (Móki szokta mondani), íme néhány tökéletes pillanat a karácsonyban az én szememen keresztül: az a bizonyos ajtócsukódás, a bögrém, Sári, Anna, Mikivel családozás, Petrával beszélgetés, Petivel Civezés, pihentető alvás, Móki MFC sms-e.

Javaslat: Ne akarjatok tökéletesnek lenni és megfelelni :) Jha, és több kérdést kaptam itt egy-egy témával kapcsolatban, szóval kérdezzetek nyugodtan :)

Találkoztál már a tökéletességgel? Láttál tökéletes festményt, szobrot? Olvastál tökéletesen megírt könyvet? Van előtted példa a tökéletes párkapcsolatra vagy házasságra? Ismersz tökéletes embert? Bevallom, az én válaszom minderre: nem. De azért mégis azt mondhatom, hogy képes vagyok meglátni a tökéletességet. Úgy gondolom, hogy minden embert a hibái tesznek tökéletessé egy másik ember számára...Kellenek a hibák, a rossz tulajdonságok is, így leszünk egyediek...

Én sokszor próbálok a tökéletességre törekedni. Perfekcionizmus, maximalizmus mindenek előtt. Ez egy rossz dolog, ami rombol engem, mert saját önbizalam sínyli meg a felismerést...Nem tudok tökéletes lenni. Van olyan ember, akinek a szemében jó sem tudok lenni, nemhogy tökéletesnek lásson.

Tegnap Mikivel pont erről beszélgettünk.Majd folytatom, de most megyek, mert megjött a kicsi Sári babám...:)