Nagy kitartás kellhet, hogy megtanuljunk szörfözni. Abban a hatalmas óceánban csak egy kis láthatatlan pöttyként próbálunk talpon maradni a falatnyi deszkánkon. Eleinte akármennyire akarjuk képtelenek vagyunk fennmaradni a deszkán. Aztán ha van némi ösztönös tehetségünk, akkor sok hiba és esés után megtaláljuk azt az egyensúlyt, amely sok gyakorlással válik annyira stabillá, hogy nekivágjunk az ismeretlennek. Ha elég bátrak vagyunk megküzdeni magunkkal és a külső tényezőkkel, akkor készen állunk elindulni. Legyünk kitartóak? Legyünk, hiszen mindig a cél lebeg a szemünk előtt: megtanulunk csőben szörfőzni. Ha már elboldogulunk a part közelében elindulunk a nagy hullámok csábító hangja felé, el kell engednünk a félelmeinket. Vannak ott tengeri élőlények, cápák, amerre a szem ellát rejtélyes víz, és mi egyedül állunk a saját deszkánkon. Elérkezett a pillanat. Itt van AZ A hullám, amiről tudjuk, hogy csak a miénk, és nekiindulunk az ismeretlennek...hogy sikerül-e csőben szörfözni? Ez csak a végén derül ki :)

Ez a hétvége is olyan volt, mint egy szörfözés. Elutaztam rokonlátogatóba Gyulára. Nagyon jót tett, feltöltődtem a kicsiktől meg a nyugalomtól. Persze volt min gondolkozni. Mivel Tomi feldobta a labdát, kértem tőle egy kis időt átgondolni a dolgokat. Tudtam már az elején, hogy mik lesznek a feltételeim, és azt is, hogy képtelen lesz teljesíteni :) Félreértés ne essék, nem lehetetlent ajánlottam, csak kemény voltam. Szóval Tomi az a hullám az életemben, amely mindig lelökött a deszkámról és így a cápák össze-vissza harapdálhattak. Jó kérdés lehet, hogy akkor minek választottam ennyiszer. Azért, mert szeretem megmutatni, hogy tudok bánni a hullámokkal és jó szörfös vagyok. egocentrikus egy emberi kapcsolatot így kezelni, igaz? Tomi egy kiszámíthatatlan hullám, amikor már felveszed a sodrást, akkor elül, és sík víz marad utána. Aztán amikor úsznál tovább, akkor megint ott van előtted. 

Szóval, amikor már meguntam a hullámot, akkor elúsztam volna, csakhogy a hullám színt vallott. Még egyszer belekapott a sodrás és próbált elég nagy lenni, lehetőséget adva, hogy rajta maradjak. De van az az érzés, amikor választanod kell, hogy kivárod mekkora lesz belőle vagy váltasz egy másik kihívásra. Én váltottam, de előtte leteszteltem a dolgot. Kíváncsi voltam :) És mint kiderült, igazam is volt, elfújta a szél, ahogy a bárányfelhőket szokás. Mivel én "extrákat" kérek. Nem én kértem extrákat, hanem a hullám hívogató szava volt csak vízfodrozódás. Vicces hallani, hogy fontos vagyok, meg szeretve vagyok így hónapok után, amikor semmi jel nem utalt erre. Hazudnék, ha azt mondanám nem szeretem már azt a hullámot, de azt gondolom, megtanultam a maximumot kihozni belőle, és a maximumánál én jobb szörfös vagyok.

Meg kell mondjam, hogy komolyabban ezt egy emberrel vitattam most meg. Az pedig Gergő. Ezt azért csináltam, mert alapvetően minden külső hatástól mentesen saját erőből akartam eldönteni a dolgot. De tudtam, hogy Ő pontosan azt fogja mondani, amit hallani akarok, úgy ahogy hallani akarom. Szóval megvolt Tomi esélye szépíteni, de az akarata nem. Így maradt minden úgy ahogy elváltunk, csak most még inkább nem tudok ár felnézni rá, mert a szó mögött nem volt ott az ember.

Petra is elgondolkoztatott a párkapcsolatos témáról. Azt mondta rosszul állok hozzá, mert elkönyvelem, hogy ez sz*r. De pontosan tudom magamról, hogy szerencsére nagyon rendben van minden az életemben, csak az emberi kapcsolatok nem, azon belül is a párkapcsolat a leggázabb. És ha úgy állnék hozzá, mint minden máshoz (hogy tudom ezt vagy azt), akkor ez is rendben lenne. De most szerintem ez kicsit másképp van, igaz amit mond, de nekem ez a kapcsolatosdi egy olyanféle plussz tevékenység az életben. Nem ez határoz meg, és remélem sose ebben fogom mérni a teljességem. Szóval az én elveim szerint a párkapcsolat az egy kellemes időtöltési tevékenység és nem létforma. Nekem annyi minden van ebben az életben, ami jó, hogy felesleges lenne ezen sírnom, hogy épp ez nem. Jó, persze, nem akarok egyedül meghalni, de majd lesz valahogy. Amúgy inkább egyedül, mint egy igazi hülyével. Mondtam Petrának, hogy csak negatív példa áll szinte előttem. Meg tényleg, ez nem az én pályám, annyira hamar meg tudom unni, hogy az félelmetes. Na és amikor meg kimondják a szót: randi...na attól teljesen tele lesz a naci és veszem a nyúlcipőt. Nem vagyok egyszerű eset, tudom én...:) 

Így amíg szólóban nyomom, addig gyertek velem szörfözni :)

www.youtube.com/watch?v=I5BIsWanylU

Saving Luna, az egyik kedvenc filmem. Vannak olyanféle csodák, amelyek mellett nem tudunk csak úgy szó nélkül elmenni. Néha nem is látjuk meg egymás szemében ezt, amit kapunk egy másik élőlénytől, embertől. Egy delfin, aki egy kisbaba és egyedül maradt. Mindent megtett, hogy kapcsolatba kerüljön az emberekkel, hogy szeressék őt. Az emberek meg ide-oda hurcibálták. Aztán ennek meg is lett az eredménye, Luna semmivé vált...

Én nagyon csodálom a definek intelligenciáját. Luna is kivételes volt. Emberi érzésekkel ruházták fel, pedig attól sokkal mélyebb érzései voltak. Mi emberek milyen felszínesek vagyunk. Nem is értjük ia körülöttünk lévő világ egyszerű szépségét, inkább félünk tőle. Félünk áttörni a falainkat, és inkább elfordulunk, minthogy látni merjünk bármilyen igaz dolgot is.
Nincsen letisztult egyszerű érzésünk, árnyalt érzéseink vannak, árnyat vetnek rá kételyeink. Mindentől félünk, kimondani is félünk, hogy erre vagy arra szükségünk van. És képtelenek vagyunk bebizonyítani, hogy van az az eltéphetetlen, amely nélkül nem megy tovább az élet. Inkább rombolunk, szaggatunk, de sosem vagyunk őszinték teljesen.

Luna igazi kincs volt. Aki ismeri a történetet tudhatja, hogy az emberi butaság hová vezet, hogyan veszíthetünk el olyasvalakit, akiről tudjuk, hogy nélküle az életünk sosem lesz teljes. Luna tanította az embereket, de az emberek túl önfejűek voltak ahhoz, hogy tanuljanak, még sajét hibájukból is képtelenek voltak. A tétlenségünk által vesznek el a fontos dolgok.

Ajánlom mindenkinek ezt a filmet, elgondolkodtató.

Vannak az életben olyan dolgok, amikre nincs magyarázat. Nincs olyan magyarázat, ami másoknak ésszel felfogható lenne, vagy amire mi magunk is tudunk elméletet gyártani, egyszerűen csak megtörténnek. Ma egy olyan dolgot boncolgatnék igazából magamnak, amire nincs magyarázatom. Nem olyan könnyű leírnom, hogy a Szőkével/ Tomival hogyan jutottunk ideáig. Hiszen egy bejegyzésben lehetetlen 8 évet leírni. Elöljáróban elég azt tudni, hogy ő az, akit nálam jobban kevesen ismernek, és ő az, aki bizonyos szempontból a legjobban ismer engem...

18 éves koromban kerültünk egymás látószögébe. Ha tetszik, ha nem, az életünk egy jelentős részét egymás mellett töltöttük el. Őt nem lehet megismerni. Őt ki kell találni. Ez nagyon izgalmas dolog, és nagy győzelmet jelent, ha megérted az agya működését. Legfőképp amikor előtte tudsz járni, mert sokszor ő maga sem tudja milyen igazából. Néhányszor sikerült, többször nem...

Nem akarom tömjénezni őt. Amikor először itt hagyott, és elment Angliába a Héjanász az avaron verset kaptam tőle. Igaza volt, sokszor nagyon csúnyán „Egymás húsába beletéptünk”. Rengeteg hegünk mellé adtunk egymásnak még jó párat.

Az is az igazsághoz tartozik, hogy Apa halála előtt kerültünk össze. Ő ismert engem előtte, tudta, hogy az akkori világképemben nagyon erősen hittem magamban. Mindent megkaptam, amire csak rágondoltam. Aztán minden megváltozott. Többször írtam már róla, hogy nagyon nehezen tettem túl (?) magam Apán. Megbetegítettem magam a sok stressz miatt, voltak kemény napjaim. De kevesen tudják, hogy Apáról Tominak kezdtem először beszélni. Úgy igazán kioldani a kéziféket. Teltek az évek és egyre többet tudtunk meg egymásról.

Lehúztunk itt a finishbe egy évet. Úgy igazán együtt. Valahogy sosem voltunk boldogok, semmi sem működött. Mint egy menedékház jelleggel működtem, mindig jöhetett, ha nehéz helyzetben volt. Nem bánom, mert nagyon szerettem. Ez sokkal több, sokkal másabb annál, mint mikor szerelmes az ember, mert akkor elsötétül a világ. Én viszont ésszel is szerettem.

Voltak nagyon durva dolgok is, hatalmas veszekedések. Ő bunkó volt, én hisztis. Volt olyan is, amikor csak egymásra számíthattunk bizonyos helyzetekben. És olyan is, amikor semmire nem volt elég, hogy szerettük egymást.

Nagyon kemény hónapokon vagyok megint túl vele kapcsolatban. És én komolyan elfáradtam benne, az egészben. Mindent igyekeztem megtenni az évek alatt, vért izzadtam vele, de mégis ott tartunk, hogy nem is igazán beszélünk.

Hogy hiányzik-e? NEM! Férfiként nagyon kicsi lett a szememben. Sokat tett azért, hogy rosszul érezzem magam nőként, övön alul ütött többször is.

Hogy hiányzik-e? IGEN. Az hiányzik, hogy nem kellett megszólalnom ahhoz, hogy tudja a gondolatomat. A jó dolgok is hiányoznak, az ember is nagyon hiányzik. De bármennyire van „nagyon bent” nekem már nincs motivációm újra betörni az utat. Egyszerűen nem nekem kell ezt újra végigcsinálni. Szomorú, hogy ennyire egyoldalú volt ez az egész. De „túl vagyunk rajta”. Már csak emlék a múltból, hogy volt egyszer valaki a fák mögött, aki végigkísért titokban sokszor az erdei csapáson. Csak amikor véget ért a séta, ő inkább a ködbe veszett :) Szép volt, jó volt, talán igaz sem volt :)

Éreztétek már azt, hogy ismertek valakit relatívan hosszú ideje, de nem is tudjátok milyen igazából? Szerintem nagyon felületesek vagyunk, meg egocentrikusak is. Sokszor nincs idő, nincs türelem, nincs kitartás, nincs akarat bennünk, hogy megismerjünk másokat. Én rengeteg ismerősömről azt sem tudom milyen ember. Tudom ki, mert egy iskolába jártunk. Tudom ki,mert régen együtt játszottunk. Tudom ki, mert mellettünk lakik. Tudom ki, mert a rokonom. Tudom ki, mert felületesen képes voltam megismerni :) Ez az igazság. Elég szomorú, hogy színvakságban élünk. Nézem én, csak nem látom. És ezzel együtt az én színeimet sem látjátok (tisztelet a kivételnek, tehát Mókinak), mert nem is engedem, hogy lássátok, és ezt nem csinálom túl jól. Ez a nagy akarat: megfelelni mindenkinek, na ez a keresztem. Mondhatnám, hogy nem érdekel ki it gondol, de ez nem lenne igaz....Ám tegnap véletlen megfeledkeztem erről az erős tartásról/elvárásról önmagam felé...

Tegnap alapítványi bál volt az oviban. Én voltam a zenefelelős. Nagyon jó volt a táncos fellépés is, FELSZABADULTAM. Na ez egy annyira ritka pillanat az életemben, ami tényleg szinte sosincs. Sose bírom elengedni magam, mindig tele vagyok kétellyel meg szorongással. Ugyanakkor a későbbiekben is tök jól éreztem magam este. El is feledkeztem óvónéni mivoltomról (mert amúgy ennek a foglalkozásnak nagyon meg kell felelni emberileg). Aztán mulattam, meg üvöltöttem a rockzenéket meg ráztam a fejem és léggitároztam is :P Valószínűleg ezzel nem a nagybetűs nőt testesítem meg. Tudjátok, amit mindenki elvár: tiptop smink, csinos ruha, rendezet haj, meg ilyenek. Jhaaaa, és nem is ittam szinte semmit. Szóval ezt tök magamtól. Most meg is veregettem a vállamat.

Ami nagyon meglepő volt, hogy odjöttek hozzám a Kaméleonos anyukák, hogy csak úgy táncolnak ha én is megyek velük meg milyen jó nézni engem meg milyen szexi. Én persze nem is bírtam reagálni..így csak annyit kérdeztem, sokat ittak-e már :) De annyira aranyosak voltak, mert komolyan mondták. Ez nekem nagyon jól esett, Egy fiútól is jól esik az ilyesmi, de most mindenki tudja, hogy a nők meg milyen kritikusak egymással. Szóval baromira szép és csinos felnőtt nők ilyet mondanak nekem...vállveregetés megint és egy nagy köszönöm nekik. 

Alapvetően azt gondolom, hogy minden ember kerek egész egyedül is. Hiszen nem úgy születünk, hogy életképtelenek lennénk pár nélkül. Hiszen tudom mit várnak néhányan tőlem. Azt kellene gondolnom, hogy arra születünk, hogy családunk legyen, de nézzetek körül egy kicsit ebben a világban. Hogyan mehetnék oda valakivel egy templomba megígérni, hogy mindig ott leszek. És ha nem? És ha 10 év múlva teljesen mást akarunk a világba elérni és nem tudunk megegyezni? A másik kedvencem a gyerekszülés téma. Szerintem nagyon bátor az, aki erre a világra gyereket szül. Én óvónéniként mindent megkapok a munkámban a gyerekektől, ami ezt az űrt kitölti. Jó, tudom, teljesen más a saját gyerek. De én meg nem vagyok arra felkészülve, hogy elkötelezzem magam, feladjak dolgokat ezért. És nem is kell még itt tartanom :) 

A jó hír, hogy megyek szépen visszafelé az "eredeti állapothoz". Amikor még menő és vagány voltam, és elégedett voltam magammal ahogyan vagyok. Ezek belső döntések. Hát igyekszem. A színek meg ott vannak, csak bele kell nézni embertársaink szemébe.

Hisztek abban, hogy nevetek jelentéssel bír? smeritek ezt a jelentést? Amikor kicsi voltam anyukám gyakran mondogatta nekem, hogy a nevem kis medvét jelent. Ez olyan jelentéktelen dolognak tűnik, mert minden névre ráfognak egy szót, aztán ahhoz kapcsolnak különböző tulajdonságokat. Szerintem nem a nevünk határozza meg milyenek vagyunk, de mégis gondolkodóba ejtett a dolog, és megihletett egy bejegyzést. Amikor a számmisztikusnál voltam, bemutatkoztam, és egyből a fejéhez kapott: "Sok az O betű". Hát igen, de a szüleim neveztek el :) Azt mondta minden O betű a nevemben erőt jelent. Igaza lehet, mert erős egyéniségnek gondolom magam, de hogy annyira, mint egy medve...

Valószínűleg ilyen volnék. Színes őszi levelek között békésen egyedül vonulnék, mint egy igazi győztes. A medvék alapvetően elég magányos lények, sokszor magukban fedezik fel a világot. Hosszú téli álmot alszanak (éberen), amit el tudnék viselni én is. Nagyok és tekintélytparancsolóak, nem sok ellenségük van, rajtunk embereken kívül. Ott élnék medveként, ahol nincsenek emberek, például az orosz vadonban. Nagyon kevés az olyan ember az életben, aki valóban hiányzik vagy hiányozna. Tetszik ez a fajta kemény lét, nem gondolom, hogy könnyű lehetne medveként.

Hogyan is kerül ide a medve rendje...Ha valaki jártas a témában, ez a rend Arthur király korában alakult. Nagyon megoszlanak a vélemények arról, hogy ez valóság vagy képzelet szüleménye lehet. Kevés a feljegyzés róla és az is hiteltelen egyesek szerint. Valahogyan mégis medve lehetek, mert az én fejemben is kevés  választja el a valóságot a képzelettől. Van, aki szerint prűd vagyok vagy buborékban neveltek, mert nem ismerem a világnak a rossz oldalát. Ez igaz is, nem ismerem, de ettől nem buborékban nőttem fel, csak a környezetem igyekezett a szép dolgokat megmutatni. Ezért azt ismerem jobban , szerencsére :) Képzelőerő nélkül meg milyen színtelen, kisült agyú, szürke ember lennék. Így sokkal érdekesebb. De vissza a rendhez. Szerintem lehetséges, hogy Arthur király Merlinnel együtt létezett, és megszerezte az excaliburt. Szerintem szép történet.

Összegzésképp méltónak tartom magam ennek a névnek a viselésére, és büszke is vagyok rá, és köszi szülők, hogy ilyen szép nevet adtatok :)

Ért már Titeket igazi veszteség? Olyan veszteségre gondolok, ami megváltoztatta a világhoz való hozzáállásotokat. Olyanra, ami után nagyon nehéz volt felállni. Én úgy érzem, hogy engem ért, amikor meghalt az Apám. Már semmi sem volt ugyanolyan. Pontosan egy hónap múlva lenne az 58. születésnapja. Milyen furcsa ezt ide leírni, hiszen 49 évesen halt meg, milyen rég...de én mégis emlékszem tisztán rá. Eléggé filmszerű, amikor van a fejedben egy apakép, aztán mikor mások beszélnek róla egy egészen másmilyen embert ismersz meg elmondások alapján. Mégis meglepő lehet, hogy sosem beszélek szinte róla, vagy arról, ami történt. A próbálkozóknak harapófogóval kell kihúzni belőlem minden egyes szót...

Ma délután lefeküdtem aludni, és nagyon szépet álmodtam. Apa és Anya együtt vásároltak és főztek. Nem egy nagyon érdekes álom, de nekem sokat jelent, mert tényleg így volt régen, és amikor felkeltem ez nagyon megnyugtató érzés volt számomra. Mostanában bennem van egyfajta feszültség, hogy közeleg a nap, amikor ki kell mennem a temetőbe. Vannak szabályok: csak egyedül mehetek. Akik eddig velem jöhettek, azokat mind érdemesnek gondoltam rá. Persze itt a családon túl (Jóska, Móki) előző barátok is voltak már velem. Ez olyan beavatás féle, nem az a lényeg, hogy elmegyünk a temetőbe együtt. Az a lényeg, hogy ott vagyok a leggyengébb, ez egy olyan oldalam, amit nem nagyon ismertek. 

Sokan nem értettétek a múltban sem, hogy Tomihoz mi közöm volt eddig. Meg milyen kapcsolat kötött össze minket. Ő egy olyan kívülálló személy (mármint nem családtag), akivel erről a témáról teljesen nyíltan tudok beszélni. Mással nem nagyon ment ez eddig.

Én nagyon szerettem Apámat. Mindig meg akartam neki felelni. Ő egy eléggé magának való típus volt, elvolt a saját világában. Sosem mondta nekem, hogy szeret engem. Mások szerint nagyon szeretett, és én azt akartam, hogy ez így is legyen, hogy én is tudjam. De akárki, akármit mond, én mégsem tudtam, csak nagyon vágytam rá, és ezért mintagyerek próbáltam lenni. Innen maradt meg ez az erős megfelelni akarás mások felé. Tomi mindig azt mondta, hogy csak magamnak kell megfelelni, de talán így meg lehet érteni, hogy miért ilye fontos nekem, hogy szeretve legyek.

Sok volt a veszekedés a szüleim közt, Apa nagyon sokat ivott. Mindig kiabált, hallottam én, Anya, a ház és az egész utca is. Sose bántott minket, de azért jobb, hogy szétköltöztünk. Aztán teltek az évek, 2-3 heti találkozásokkal, és fogalmam sem volt milyen Ő. Végül meghalt, és én nagyon haragudtam. Aztán újabb évek, és elkezdtett érdekelni ki volt Ő, erről nagyjából elmondásokból átfogó képet kaptam. Persze olyanokat kérdeztem, akik tényleg ismerték.

Tudjátok eljött aztán az az idő, amikor talán tényleg felnőttem. Bennem még mindig lakik egy kislány, aki várja haza az apukáját. Pink Family Portrait dalában jól elmondja helyettem is:

"Mom will be nicer 
I'll be so much better, I'll tell my brother 
Oh, I won't spill the milk at dinner 
I'll be so much better, I'll do everything right 
I'll be your little girl forever 
I'll go to sleep at night"

Aztán már itt van bennem a felnőtt is. Ezt meg Christina Aguilera Hurt dalában mondja el:

"If I had just one more day
I would tell you how much that I've missed you
Since you've been away
Ooh, it's dangerous
It's so out of line
To try and turn back time"

Tehát ez is egy darab belőlem. Egy kicsike, de fontos darab. Nem tudom, hogy ennek a halálesetnek a vonzatát mennyire értitek meg vagy érzékelitek, de nekem rengeteget változott a világról alkotott véleményem ezután. Ha igazi veszteség ér...fel lehet állni, csak nem arra megyünk tovább, amerre addig tartottunk...

Éreztétek már úgy, hogy amikor a tükör előtt álltok, valaki más néz vissza rátok? Egy olyan valaki, aki hasonlít rád, de mégsem te vagy. Ott állsz, és nem érted miért így nézel ki. Miért így vagy kisminkelve, miért ez a ruha van rajtad, miért így áll a hajad, egyáltalán ki ez itt? Én már éreztem ilyet, mostanában nagyon is sokszor. Hosszú idő volt, mire megértettem, hogy azért nézek ki így, mert mások ezt várták tőlem, és nagyon meg akartam nekik felelni. De amíg ezt nem tudtam, a Hófehérkében látott varázstükör előtt állva azt kérdezgettem: Tükröm, tükröm mondd meg nékem, ki vagy te a tükröcskémben?

És a tükör aképp válaszolt: Úrnőm te tettél ilyenné. Igaza is volt. Ez az aminek meg akartam felelni. Mert ez a megfelelni akarás nem múlik el sehogyan sem. Nincs olyan, hogy nem érdekel ki mit gondol. Mindig van olyan, akinek érdekel a véleménye. Legtöbbször Mókié, de hát ő család. Rajta túl is sokfelé meg akarok felelni. Ez belülről jön már kiskorom óta. Pedig nem hajcsárkodtak velem sose a szüleim. Ha egyest is kaptam, Anya csak azt mondta, majd kijavítom és kész. 

Csak már itt álldigálok egy felnőtt életbe, és nem tudom, hogy a kapott egyeseket (vagy tizenegyeseket), hogyan lehet semmissé tenni. Belül ugyanolyan maradtam. Szerencsére :) Csak kívülről fordultam ki önmagamból. Ez is a fiúknak köszönhető, mert mindegyik másképp szereti ha viselem a hajam, másféle ruhák tetszenek rajtam. Persze, ebben is meg akartam felelni, mert a mai világban a falakról, a tvből, az emberekből az ordít, hogy minél szebb, műbb, másabb kell legyél ahhoz, hogy emberszámba vegyenek. A "Hahó, én a tornacsukás csaj vagyok a gettó széléről, de legalább önmagam vagyok" nem jött be. De mindazonáltal mégis az szerettem lenni. De amilyen meg most vagyok néha, az sem jön be. Az szerettem lenni, aki a fiúkkal focizott, meg kettő copfba fonta a haját, minden színes cuccához a színes tornacipőit hordta. Jó tudom, nem vagyok már 16, csak 26 évesen sem akarok szoknyába járni (kivéve ha valakit megtisztelni akarok ezzel), vagy kifesteni magam többször (nem szeretnék az lenni, akit smink nélkül betegnek néznek, inkabb az, akinek azt mondják, hogy tök jó, hogy kivételesen kifestetted magad), meg gyilkolásra kifejlesztett cipőkben idegesítően kopácsolni.

Szerintem a kevesebb sokszor tényleg több. Még akkor is, ha egyedül halok meg, mert ezzel a szemlélettel élek. Na és megint témánál vagyunk, mert a világ tapasztaltabb fele szerint úgy kerek az élet ha férjhez megyünk meg családunk van. Csakhogy ez már a XXI. század, és én nem akarok férjet azért, mert ezt kell! csinálni a társadalom szerint, és gyereket se akarok szülni, mert ketyeg az óra meg ilyen hasonló epés megjegyzések jönnek szembe. Nem is akarok senkivel se lefeküdni azért, mert ez ösztön, ahogy az "okosok" gondolják. Ez ösztön az állatoknál. Az emberek azon generációjának, akiknek van egy cseppnyi eszük és értékrendjük, azok számára ez igény, és megfelelő körülmények közt bizonyos lehetőségekkel élnek. Én majd akkor, ha olyan emberrel találkozok, aki megérdemli. Addig meg lehet prűdezni nyugodtan :) Tudom, hogy rám kell mondani valamit, amiért nem állok kötélnek.

Beszélgettem egy volt barátommal ma. Így öt év távlatából bocsánatot kért azért, amiért leértékelt. Valamint közölte a felismerést, hogy itt "ő volt a fasz". Nekem meg fülig ért a szám, hogy ezt ki bírta mondani. Nagyon büszke voltam rá. Meg magamra is, mert abban az élethelyzetben, amikor, ahogyan összekerültünk mindent megtettem a legjobb tudásom szerint, hogy működjön a kapcsolat, de teljesen másmilyenek voltunk/vagyunk. Igazából ez döbbentett rá arra a tényre, hogy igenis jó voltam úgy is (önmagamnak mindenképp). Barna hajjal és fiús ruhákban is az voltam, aki lenni akartam. Ma a tükörben azt a lányt láttam újra, és ettől igazán jó kedvem lett.

Ti is önmagatokat látjátok vagy azt, amilyennek mások akarnak látni? Kérdezzétek meg a saját varázstükrötöket :)

Tudjátok Ti is miről szól ez az egész történet. Hogyan legyek kiegyensúlyozott és teljes ember újra. Nem nektek, hanem magamnak. Hogy azt tudjam mondani reggelente, amikor belenézek a tükörbe, hogy a boldog mosolyomat viselem. De aztán annyi lett az elvárás, meg a megfelelni akarás, meg a mások általi nyomás, hogy elvesztettem a tükörben az igazságot. Olyan buta voltam, azt hittem, hogy a világot jelentő deszkákra csak a másoknak való megfeleléssel együtt lehet kilépni..."Legyél szebb!Legyél vékonyabb!Legyél erősebb! Legyél keményebb! Legyél lágyabb!" Legyél bármi más, csak ne ez, ami most vagy...Igaz? :) De ha már a világot jelentő deszkákról van szó, akkor azt tudom mondani, hogy én még mindig ebben lépkedek büszkén:

Bocsi srácok, de fel kell libbentenem a fátylat az igazságról. Csak egy pár példa: Seggriszáló Rihanna helyett RAMONES, ACDC, DOORS, PINK FLOYD, LED ZEPPELIN és stb. A magassarkú cipőt szerintem gyilkolásra tervezték, én TORNACIPŐS lány vagyok. A rengeteg hajcsatt és hajlakk, amivel fogom az HBO-t, na ahelyett a hajgumi és a baseballsapka. A méregdrága hajón vacsorázás helyett főzzünk már együtt! A "jajj szívem találkozzunk minden nap " helyett, elég egy héten kétszer is, van életed neked is, nekem is. A céltalan emberek helyett a tanulás a nyerő nekem. A kacsalábon forgó palota helyett a gettó szélén nőttem fel, nincs mit ezen szégyelni, és most is előbb költöznék oda, mint a palotába. Sport, na igen ezt mennyire nem látjátok, Móki elmesélhetné, hogy hogyan nőttünk fel a sportiskolában, és a mai napig aktívan sportolunk mindketten, amúgy ha gondod van az alakatommal, gyere csináld utánam a TRX edzést, 10ből 7en elvéreznétek. A kifelé tökéletes családmodell helyett elváltak a szüleim és meghalt az apám, de szeretem őket, és semmiért nem cserélném le egyiküket sem. Én szeretem anyámat, a legtöbbször tök jófej és sokmindent megtett értem, mindig mellettem állt. 

Szóval meglehet, hogy valahol eltévedtem, vagy genetikailag rosszul vagyok kódolva, de én egy fiús lány vagyok. Persze, fel tudom venni a magassarkút meg a szoknyát, és ki is tudom festeni magam elfogadhatóan, csak ha ezt csinálom, akkor az szól valakinek, magyarul ezzel meg szeretnék tisztelni valakit. Tehát lehet gondolkozni, mikor láttatok úgy utoljára és miért :) Móki tegnap látott úgy az előszülinapi buliján, de az a magunk kedvére volt.Hozzáteszem imádom a csajops dolgokat, szeretek én fésülködni is meg sminkelni meg vásárolni, csak nem ez a legfontosabb. Látjátok ez a jó a gyerekekben, mindenféle külsőség firtatása nélkül szeretnek, mert nem azt a kirakatmajomságot látják (még), amit egy felnőtt, hanem az embert az emberben. Ezt hányan is tudjuk utánuk csinálni? Most nézzünk kicsit magunkba...Én tudom magamról, hogy én is először mindig a külsőségek után ítélek. Jha igen, ez az ítélet szó is. Meglátjuk és megítéljük a teljesség igénye nélkül.

Na szerintem egy hercegnő attól hercegnő, hogy kedves, udvarias, segítőkész, tehát a belső értékrendje nagyon rendben van. És attól szép, hogy belülről szép. Elmondom mi volt tegnap, Tesóbulit tartottunk Mókival...De hogy milyen emberek vannak? :S Elmentünk Cicába táncolni, és felnőtt nők miyen vulgáris, nőket megszégyenítő stílusban vonaglanak pasikon meg egymáson is...Komolyan, ha pasi lennék, én is biztos kihasználnám az összes ilyet. Szóval hajrá fiúk! Totál megértem a nézeteiteket az ilyen lányokról :) De azt képzeljétek el, hogy a pasik a pasikon vonaglottak. Mondtam is Mókinak, hogy erre még nem készültem fel, hogy vizualizáljam. Nem azért, mert nem fogadom el a másságot, mindenki az, aki. Csak volt egy régebbi sztori, amiért érzékenyen érint a téma. És elő is kell szedjem Tomit megint, mert folyamatosan a szavait hallottam a fejemben: " Tudod hány férfi járkál az utcákon úgy, hogy vonzódik a saját neméhez is? Meg sem mondanád róluk" Hát, mint utóbb kiderült tényleg nem...Amúgy jó volt kimozdulni, hepajkodtunk kicsit.

Tehát azoknak, akik esetleg félreismertek, hát ez itt a csúf igazság :) De én így szeretek élni, így komfortos. Ha meg mást vártok tőlem, akkor nem engem kerestek :) Vigyázzatok magatokra és merjetek önmagatok lenni! Le az elvárásokkal :)

Vannak azok a napok, amikor nagyon jól vagyok, és mosolygós dolgok történnek velem. Aztán vannak azok is, amelyeken kissé magamba fordulok, és csak bámulok ki a fejemből. Amikor túl fáradt, túl derűs, túl zárkózott vagyok, olyan jó, hogy van több hely is, ahová elvonulhatok az általam nem kíván világrészek elöl... Füge, Kárpit, Udvarrom, ezek mind mind olyan helyek, amik adnak nekem egy kis plusszt a napjaimhoz. A hálózat csapdájában mindig van egy kedves szó, vagy egy megértő összenézés, vagy egy együttérző mosoly, ami mind mind hozzájárul az én életemhez...

Nagyon kemény héten vagyok túl. Tényleg arról szólt a hét, hogy dolgoztam, ettem, fürödtem és aludtam. Nagyon elfáradtam fejben. Ahogy közeledett a péntek, már alig vártam, hogy végre egy kicsit bemehessek és kiengedjem a fáradt gőzt. Mielőtt bárki is félreértené, itt nem az alkoholról van szó, hanem arról, hogyha bemegyek a Fügébe, teljesen otthon érzem magam már. Ismerek mindenkit, a hétvégéim szerves része ez a kikapcsolódás. Egyszerűen csak kikapcsol és ez nagyon jó érzés....

Történt ma, hogy az Udvarromban bámultam ki a fejemből a koktélom mellől. Kicsit tompa este volt, mert már nagyon fáradt voltam. Hamar haza is jöttem, már 8ra. De ahogy ott néztem magam elé, elkapott az Udvarromban szokásos hév az írásra. Olyan rég írtam arról, hogy miért is olyan fontosak nekem ezek a helyek. Az utóbbi időben átalakultak a nézeteim. Bámultam a pultot. Arra gondoltam, hogy milyen szépen megcsinálták ezt a helyet, és a fából készült pulton is minden kis tökéletlenség a helyén van. Egy általam csillagnak ítélt kis fa "hiba" körül a fa erezete körkörösen futott, mint az évgyűrűk. Aztán átfordítottam a gondolatmenetet magamra...A csillag alakú jel én vagyok, és az erezett körök azok a rétegek, amik körbevesznek engem. Ilyen réteg az Udvarrom is (ha már ezt hoztam példának). Olyan jófajta emberek vannak ott, mindig mosolyognak és nem csak a munkájuk miatt. Akárkivel beszéltem eddig közülük mind számomra szimpatikus értékrenddel, sokrétű érdeklődéssel rendelkező szuper emberke. Diát külön kiemelem, mert amennyire másmilyennek képzeltem, annyira nem is eltérő tőlem. Akármiről tudok vele beszélni, valahogy a rossz napjaimon is meg tud nyugtatni néhány szavával. Geri igazán kedves és nyitott, bár meg tudna tanítani ilyen nyitottnak és előzékenynek lenni...Dávid meg mindig mosolyog, rám néz , és máris fülig ér az én szám is.Nagyon jót hoznak ki belőlem, én érzem magamon. Egészen érdekes, hogy a hely is mennyire megihlet, nagyon sok írásom, ötletem születik ott.

Kárpitban megint más az élet. Folyamatosan pörögnek a dolgok, a gyorsaság és a lendület jellemző mindenkire. Egészen másik énemet képes kihozni a milliő. Az utóbbi isőben Viktorral voltak fenntartásaim, de szerencsére megbeszéltük, és azóta egyáltalán nem stresszelek azon, hogy mit gondol rólam. Tök jó minden, az eddigiekhez képest sokat beszélünk, felszabadult lettem mellette is. Bizonyos napokon Lillával is nagyon jól el tudok beszélgetni, bár ez talán mindkettőnk hangulatától függ (inkább az enyémtől). Márk meg egy arany gyerek, ezt mindenki tudja. A mottója felém, hogy tökmindegy mi van, csak legyek boldog, nagyon jó, hogy sokat bíNincs már olyan mély lelki kapcsolatunk mint pár hónapja, de még mindig rendben van minden, már amikor nem jön rám a bolondóra, de le a kalappal előtte, tényleg :)

És Füge...a harmadik otthon...a lakás és az ovi után. Nincs is rá jobb szó, tényleg otthonosan, komfortosan érzem ott magam. Hát ők aztán tényleg sokmindent láttak már belőlem. Talán a gyűrűk közül ők állnak a legközelebb hozzám. Láttak Tomival rengetegszer, a jobb időszakunkban, látták, amikor szétváltunk. Látták a szorongó, zárkózott Orsit meg a "mindenki tesó" stádiumot is. Ismerik bennem az erőt meg a gyengeséget is egy-egy dolog iránt. Az abszolút favorit még mindig Attika, nagyon szeretem. Marci, az meg Marci, szavak sincsenek a nem létező kapcsolatunkra, de már fel is adtam a megfejtést. Nincs olyan, akivel ne tudnék néhány mondatot váltani, a pultos lányok igazán kedvesek. A fügések nekem nagyon családiasak, lehet ezt az "otthon" érzés váltja ki belőlem. 

Valószínűleg az emberek többsége nem azzal dicsekedne a világnak, hogy három kocsmát is a saját részeként említhet. De nekem rengeteget segítenek ők ott együtt. Mióta megismertem őket sokat hozzátettek ahhoz, tudtukon kívül, hogy én most itt tartsak az énképemmel. Sokkal több lett az önbizalmam, sokkal nyitottabbá váltam, szókimondóbbá, bátrabbá. Mindegyiküktől kaptam valami útravalót, amit egyszer kamatoztathatok majd az életben. A hálózat hatalmas, és ez a három kocsma csak a töredéke a jó kis emberek gyülekezetének. Akárhogy is legyen én itt jól érzem magam,erősebbnek, úgy érzem van egy...kettő...három biztos pont Mókin kívül, ahová mindig elvonulhatok a világom elől. Javaslom raboskodjatok velem, és próbáljátok ki milyen az élet a hálózat csapdájában:)

Február 14. A szerelmesek napja. Vörösen izzó rózsacsokrok, lángoló szívek, szerelmes csókok....Vagy az én szemszögemből...Egy jó kis nap felismerni az emberi butaságot (újra), hogy minden nap az évben valaminek a világnapja...Látni a virágárusok örömét, amikor horribilis összegért vörös rózsákat adhatnak el. Olyan fiúkkal találkozni, akik közül sokan nem az igaz szerelem nevében, hanem a bűnbánat végett ajándékoznak. Végül nézegetni, hogy a lányok többségének arca hogyan válik boldoggá egy-egy szál virágtól, amire már hetek óta célozgatnak...Jó, tudom. Ez egy szkeptikus nézet, de nem gondolom, hogy egy nagyvilág által kitűzött napon kell emlékezni arra, hogy van akit szeressünk...

A kettősség és ellentét megint...a kapcsolathoz jobb esetben kell egy férfi és egy nő (Móki, meg ne szólalj:D). Ha már ez megvan, akkor a kétfajta gondolkodást is össze kell csiszolni: az egyszerű realitást a bonyolult érzelmességgel. Ha meg már együtt gondolkodunk, akkor elkezdődik a násztánc. Megismerjük a köd felszállása után a másik fehér oldala mellett a fekete rejtett tulajdonságait is. Aztán eldönthetjük, hogy még belefér-e a tűréshatárunkba. Aztán időről időre eljön ez a nap, amikor a szerelmesek ünnepelhetnek. Képmutatásnak tartom. A férfiak többsége szerintem semmire nem értékeli ezt a "jeles napot". De melyik nő ne örülne egy szál rózsának? Mondhatjuk: "Jajj, nem kellett volna", de igenis kellett. Mert minden kell, amivel el lehet kényeztetni, vagy amitől azt érezzük milyen fontosak vagyunk. Persze előfordul, hogy a párunk kimondja: "Hülyeség ez a Valentin nap", aztán már ciki lenne azt mondani, hogy " Én meg szeretném tartani". Így csak visszafogott lélegzettel nézzük, hogy körülöttünk mindenki piros kis ajándékokkal járkál. Vagy ez még durvább...Amikor külön ráutalunk féreérthetetlenül, hogy mi is szeretnénk rózsát: " Milyen szépek ezek a rózsák, hát igen közeleg a Valentin nap". Szerintem a pasik nem gondolatolvasók, hiába erre vágyunk. Mert mi is lenne az optimális? Ha mindig kitalálnák, hogy melyik pillanatban mit várunk tőlük. Hát erre képtelenek, így talán az a legjobb, ha őszintén megmondjuk mit is várunk ettől a naptól.

Számomra olyan nap lenne, mint a többi. DE sajnos úton-útfélen a hatalmas piros szívekkel és virágokkal szembesítenek: kirakatokban, aluljárókban, mindenhol. Nem szeretem ezt az erőltetett dolgot. Szeretek én egész évben, nem csak szülinapon, Karácsonykor vagy Valentinkor. Sokkal jobban szeretem az olyan helyzeteket, amikor váratlanul kapok ajándékot. Amikor azt mondja pl Móki: Ezt megláttam és meg kellett vegyem neked (lásd az új bögre). Nem naphoz kötött értékek, hanem emberi érzésekhez. Szeretek ajándékot kapni (mindenki szeret), adni is szeretek, ha van jó ötletem.

Meg tényleg minden nap egy világnap szinte, így eldöntöttem, hogy számomra ez a nap Horváth Orsolya világnap lesz. Kedves fiúk, nem várom, hogy kitaláljatok, elmondom mit szeretnék. Szeretnék kapni aznap egy levelet, vagy üzenetet,amiben az van: "gondoltam Rád". Szerintem ez tök jó érzés lenne nekem :) Ha meg majd igazán szerelmes leszek, akkor minden nap Valentin-nap van, nem? Szélesvésznú lesz a mosolyom és pillangók repkednek majd a fejemben. De addig be kell érnie a világnak egy normál vászonnyi mosollyal és annyi ésszel, amennyi jelenleg repked a fejemben :) Boldog Valentin-napot majd mindenkinek :)