Mi is lehetne e mögött a cím mögött? Nők és férfiak? Döntések és következményeik? Érzelmek és amit magukban hordoznak? Minden együtt. Hiszen mindenki keresi a boldogságát, mindenkinek van vágya. Egyesek a pénzben, mások a tárgyakban, ereklyékben, megint mások a kapcsolataikban keresik azt, amire vágynak. De mire vágyunk igazán? Ha pénzed van, figyelnek Rád. Ha emlékeket örzől, azt örzöd, hogy egykor figyeltek Rád. A kapcsolataidban arra vágysz, hogy figyeljenek Rád.

Figyelni sokféleképpen lehet. Láthatsz egy külsőt, amire felfigyelsz: formás testek, erőtől duzzadó izmok, vastag pénztárca. Figyelhetsz a másik ember belsejére: de kedves, milyen rokonszenves. Vagy épp saját magadra is figyelhetsz: milyen vagyok én? mit szeretnék?

Én a napokban magamra próbáltam figyelni. Mit szeretnék én? Mivé szeretnék válni? Felvetődött, hogy talán zökkenőmentes boldogdágra, de az túl unalmas lenne az örökkévalóságig. Sok pénzre, de az nem boldogít igazán. Pozícióra, de képes lennék-e felelősséget a nyakamra venni? Sok barátra, de minek, hiszen Móki itt van, és ő elég. Az én saját apukámra, de nem tudom visszahozni. Aztán filozofáltam, hogyan juthattam ideáig. A kudarctűrésem nem az igazi. A régi sérelmek, sebek begyógyultak, de a hegeket látni. Nem szeretném  eltörölni a hegeket, de szeretnék velük szégyen nélkül együtt élni.

Érdekes, hogy mindenki egy kicsit másik arcomat ismeri. A család és az idegenek a kedves, udvarias oldalam. Miki a szeretlek"buzi" oldalam. Móki a vagány oldalam, míg Tomi az érzelmest. Senki sem kap egy egészet. Ennek az a következménye, hogy ritkán teszek spontán valamit, mondok ki szavakat, úgy, hogy ne legyek előrébb három mondattal vagy épp ne kockázatfelmérő grafikont gyártson az agyam. A gyerekek ismernek a legjobban, ők átlátják minden gondolatom, velük nem kell játszmáznunk. Talán még Tomi tudna átbillenteni ebbe az állapotba (grafikonmentes, spontán), de ahhoz vért kéne izzadnia. A szeretlek"buziság"-hoz csak annyit, hogy eszetekbe sem jut miért mondom ennyiszer?

Móki ma felhívott, örültem neki nagyon, elmehetünk együtt kedden andrettihez és partozni is. Rendkívül jó hír volt. Aztán vártam a nagy találkozást Tomival. Nem igazán azt mondta, amit én elképzeltem. Végül Miki, aki abban a kifacsart állapotomban csak kérdezett és élcelődött azon, mennyire lelki nyomorék vagyok Tomival. Ettől a maradék "engem szeret jobban" érzésem is elszállt. Olyannyira, hogy ráeszméltem sosem lehetek elég jó. Tehát vonzás ide vagy oda, dönteni kellett. Választottam. Nem tud mindent odaadni, amit kiejtek a számon. Viszont az én fejemben úgy van, hogy ez jár, mert megharcoltam érte. Persze ez egy önző dolog most. Semmi nem jár, ki kell érdemelni. Nekem nem sikerült. Egyszer sem fogja tudni azt a feelinget megadni, hogy "most itt vagyok veled".

Eljöttem a hétvégére egy kicsit. Nem várt rossz hírrel indult így a péntek, nem is baj, hogy ma este egyedül lehetek. Lenyomtam a dolgot magamban, nincs sírás, rózsaszín minden. De kell ez az egy este, amikor csend van körülöttem. Próbáltam utolsó erőmig küzdeni a dolgokért, de nem vehetem fel másokkal a versenyt. Közben Miki apukája nagyon cuki volt, szépen kiöltözött a kedvemért és meghívott a családi vacsorájukra.

Este megírtam egy hosszú, őszinte levelet. Az írással nagyon sok dolog kijön, ami másképpen nem. Azt kaptam vissza, hogy én mástól vártam az áttörést. Kár, hogy nem értette meg, hogy nem várok áttörést tőle. Azt várom, hogy mindent megadjon, hogy fel/kiszabadulhassak, legyen hozzá merszem, ne gondolkodjak grafikonban. Azt már nem látta meg, hogy mi a legdrágább nekem a világon.

Hiányoznak a srácok. Ez igazi vonzás és az én választásom. Egymást választottuk. Az élet múlandósága felütötte fejét az életemben. A gyerekek felnőnek és az értékes emberek meghalnak vagy betegségekkel küzdenek. Ebben a múlandóságban próbálok elhagyni valamit (valakit), amit választottam.

Vonzások és választások. Megválaszthatjuk azt, hogy ki vagy mi keltsen vonzást bennünk? Ami minket vonz, azt mi is vonzzuk. Egyetemes bölcsesség. A vonzás ellen nem lehet küzdeni, de választani képesek vagyunk. Választhatunk pénzt, de boldogságot vele nem vehetünk. Választhatunk ereklyéket, emlékeket, de múltat vele vissza nem hozhatunk. Választhatunk nőket, férfiakat, kapcsolatokat, de szeretetet nem kaphatunk elrendelve. Minek választani, ha a vonzást nem a tudat választja? Minden vonzás következménye egy választás. Azt választjuk, hogy harcolunk érte vagy ellenállunk.

Kinyílni mások előtt. Merni elmondani, amit gondolunk, merni nagynak lenni, merni sebeket is kapni. Én sokáig gyáva voltam, és még most is annak érzem magam olykor. Nincs olyan közeg az életben, ahol nem ér sérelem, bántás, kritika. Megmondják a szüleink hogyan élhetnénk, megmondja a főnökünk, hogy hogyan lehetünk jobbak és jobbak, párkapcsolati cívódások sora...és még sorolhatnám.

Ma úgy esett, hogy nyitva hagytam néhány ajtót, hogy lássák valóban mit gondolok. Egy őszinte séta Mókival, egy beszélgetés Tomival, egy pár mondat Marcinak. Néztek rám érdekesen többször is, de kezdjük az elején.

Ma oviban voltam. Kaptam egy bomba jó hírt, aminek nagyon örültem. Áginak igaza van, tényleg gólya csoportnak kéne legyünk :) A gyerekek nagyon édesek voltak. Kiszúrtak felkelésnél, hát mentem is egyből hátra hozzájuk, nagyon megölelgettük egymást. Aztán Sárika és Márk odajöttek külön-külön, hogy ugye lemegyek az udvarra velük, de azt hittem indulnom kell tovább, így nemet mondtam. Már akkor megbántam, mert láttam az arcukat. Így fogtam magam és utánuk mentem. Mondtam nekik, hogy bocsi, amiért ezt mondtam :/ De hát annyira kedvesen vették ezt a dolgot, hogy aztán hazajönni is nehezen tudtam. Jól megszeretgettük egymást, aztán szóltam: Srácok, indulnom kell! Hát lefogtak rendesen, hogy nem mehetek sehova. Danival olyan párbeszédeink voltak, hogy csak na. Mondta, hogy hiányoztam neki meg megdicsért nagyon, hogy csinosan öltöztem fel. Olyan éles a szeme, hogy kiszúrta egyből a fülbevalóm, azt is dicsérte. Olyan érdekes, hogy minden apró változást észre vesznek, és szóvá is teszik. Dáviddal úgy köszöntünk el, hogy ugye holnap is jövök. Ezek a mondatok nekem annyira sokat jelentenek. Nagy szükségem lesz erre a feltétel nélküli szeretetre szeptembertől több szempontból :)

Mókival elmentünk sétálni, fagyizni. Első körben leettem magam persze 3 helyen, ennyit a csinos ruháról. Olyat beszélgettünk, amilyet már rég. Tényleg többet kellene találkoznunk, sokkal többet. Beszélgettünk a „barátnőinkről”, amiből nagy röhögés lett. Próbáltam nyitott lenni és belső dolgokról, problémákról. Szerintem sikerült. Ő is sok mindent elmondott, amivel azért nagyjából tisztában voltam, de örülök, hogy mondta. Igaza van, 10 évvel ezelőtt nem így voltunk, de akkor még nem szembesültünk a felnőttséggel. Akkor még nem döngölt senki minket a földbe, kit így, kit úgy. Összeszámoltuk, hogy hányan lennénk az idei bulinkon, kijött, hogy csak ketten :D Tesókódex :P

Este tudtam mi vár rám. Beszéltem Tomival, amit megint a tollnak és a papírnak köszönhettem. Aztán elpattant egy húr, amikor előszedte a telefonját. Onnantól kevésbé megfontoltam beszéltem hozzá. Mondtam mindent, ami eszembe jutott. Tisztáztuk a Gabis dolgokat, jól félreértettem a már-már szituációt:/ Alapvetően ugyanaz a probléma, mint eddig, csak most nem akarom már becsukni a szemem. Szerinte megoldjuk, de én tudom magamról, hogy nem tudok csak ez lenni. Én azt gondolom, hogy sok dolgot megtesz, aminek tudja, hogy örülök, azért mert nem szeretne elveszteni. Jött ám innen is a sokszívecskés gesztus, tegnap is (könyv), ma is (meghívás). Jó lenne elengedni magam teljesen vele, de ahhoz olyan körülmények kellenének, amit nem várhatok el. Én nem látom a megoldást még. Hátat fordítani? Azt még most nem tudok és nem is szeretnék. Aztán visszafele beszélgettünk arról, hogy B-vel megy kajálni csütörtökön. Ez boldogsággal töltött el, mert eszik (ez most értelmetlennek tűnik, de nagy az értéke). Aztán az ajkam lehullt, amikor mondta, hogy menjek én is ha ráérek, legalább B-t meg tudom ismerni. Ebben nincs is semmi extra, mert barátok vagyunk, és kedves, hogy elhívott. De azért mégis extra, nekem ez sokat jelent, Ő tudja is miért. Nem lehet neki könnyű mindig a kedvemben járni, nem tudom hogy bírja. Én azt tudom mondani még mindig, hogy nyolc évünk alatt egyetlen egy dolog nem változott meg. Jha és persze izgulok kicsit a csütörtöktől, de nem lesz gond, két barát be lesz mutatva egymásnak. Egyre többször eszembe jut az a nap. Egy hónap van vissza....

Néha megéri kinyitni egy-egy ajtót, hogy bejöjjön a fényesség rajta. A fény által többet láthatunk a körülöttünk lévő világból. De talán ezeken az ajtókon a fényesség kifelé sugárzik, mert minden fény bennünk lakik. Csak nagyon nehéz megtalálni.

Kissé egysíkú témát választottam mára, amit igazán csak magamnak szeretnék kifejteni, mert egyelőre nincs még kialakult véleményem erről.

 Adva van egy olyan helyzet, amikor van egy nagyon jó barátod, akit nagyon szeretsz. Aztán adva van még egy nagyon jó barátod, akit még jobban és kicsit másképpen is szeretsz. Jön egy nagy veszekedés, amikor a nagyon jó barát lelép a színről, mert Te képtelen vagy választani közülük külső nyomásra. Szíved mélyén tudod, hogy kit választottál volna, de nem mondtad ki, mert nem akartál dönteni. Eldöntik helyetted. Eltelik hat év úgy, hogy az egyikkel maradtál, így alakult. Aztán felbukkan a másik, aki kilépett anno, és megint úgy érzed, hogy ez a döntés még mindig rád vár, csak kicsit késleltették. Már nem csak szívvel próbálsz dönteni, hanem ésszel is, a jövőre előretervezve. Sajnos vagy épp nem sajnos én mindig a szívemre szoktam hallgatni. Hiszen ott vagyok otthon, ahová a szívem húz...

Nagyon kemény kérdésekkel is szembesültem a szombati napunkon. Mi lesz ha...? Mit érzek...? Mi van köztünk...? Aztán az a válasz jött vissza, hogy nem mondok igazat. ezen alapvetően megbotránkoznék, mert nem szoktam hazudni, de ez esetben tényleg nem mondtam igazat? Nem igazán tudom, hogy mit gondoljak a kialakult helyzetről, teljesen összezavartak ezek a kérdések. Ritka alkalom, hogy nem tudok válaszolni egyszerű kérdésekre, de megakadt a szó a torkomon. Volt nekem erről az egész Tomis dologról egy elképzelésem. Azt gondoltam, hogy ha nem veszek figyelembe bizonyos érzelmeket, akkor eltöltjük még ezt az egy hónapot együtt (3asban az új nénivel-bár nagyon tűrtőztetnem kell magam). Aztán ő elmegy, és úgyis csak ritkán fogunk beszélni, felépít egy életet, meg én is nyitottabb leszek és itt építek fel egy kapcsolatot. És jött a villám: " Mi lesz ha megint 2 hónap után, fél év után, egy év után visszajön?" Ezen nem gondolkoztam még el. Csak annyit tudok, hogy amíg ketten voltunk, nekem nagyon jó volt. De igazán mégsem voltam boldog. Tomi ezt tudja, azt is tudja mit szerettem volna, szeretnék még most is. De úgy legyek boldog, hogy Ő nem az? Belemenjen egy olyan helyzetbe, amit ő nem akar, képtelen rá? Aztán jött az újabb villám Mikitől: "Azt tudod, hogy ezt így egy fiú  sem fogja elviselni?" Én okosan azt mondtam, ha jön valaki, aki felkelti az érdeklődésem nyilván megváltoznak az érzéseim, a dolgok menete. Nagyon szorongató beszélgetés volt, kínos.

Minden izzasztó pillanatot végiggondolva megpróbáltam összeszedni magamban, hogy miért kötődöm hozzájuk. Miki előtt sosem titkoltam semmit. Mindig azt mondtam, amit éreztem, úgy ahogyan éreztem. Nem kellett sosem erősnek maradnom. Nagyon felszabadult voltam végig az évek alatt. Eltelt 6 év, és most is ugyanígy éreztem magam. Olyan dolgokat dobott be, amit kívülálló nem ért, mert randinak néznek ki ezek a dolgok, holott csak barátok vagyunk. Elég furcsa dolgot pedzegetett a fiú-lány barátsággal kapcsolatban. Azt mondta, hogy nincs olyan, amikor mindkét fél egyforma intenzitással vesz részt a buliban. Mi egyformán, de....

Tomival én vagyok intenzívebb, sokkal intenzívezbb. Lehet ez szavakban nem nyilvánul meg, próbálom visszafogni magam. DE belülről meg tombolok.  Nagyon visszafogom magam vele. Folyamatosan koncentrálnom kell, hogy megértsem az Ő világlátását. Nem tudok felszabadulni mellette, nem tudom áttörni azt a bizonyos gátat, hogy elmondjam tisztán, amit gondolok. Nyolc év alatt annyira sokat bántottuk már egymást, mindig rezgett a léc. Én távolról sem vagyok olyan nagyszerű, mint ő gondolhatja. Meg már csak egy hónap van vissza, mostmár kinyitni a szám felesleges. Csak megbeszélnénk, hogy mennyire nem vagyok nő és mennyire nem érez semmit és gondoljak a realitásra, meg arra, hogy nem vagyok elég jó. Én megint elfojtanám az összes gondolatom, mert a mínuszos önbizalmam még lentebb menne, mindig van lejjebb....Pedig ott vagyok otthon, ahová a...

Tehát ésszel felmérve, talán Mikivel kéne építkezni fölfelé, rendbehozni a dolgokat. Csak élvezni, hogy milyen jó, hogy kiatalálja mivel kedveskedjen. Ő még hagyná is, hogy főzzek-süssek rá, gondoskodjak kicsit róla. Ő megmutatja, hogy milyen voltam, amikor még hittem magamban. Nagyon jó barátnak tartom. De Tomi meg annyit változott. Mindent megad (amit tud), amit csak kiejtek a számon. De már csak egy hónap, ha elmondanám, akkor sem lehetne egy olyan egy hónapunk (főleg Gabival az oldalán). Ahányszor ránézek a szép érzések mellett egy dolog jut eszembe: nem vagyok elég jó.

Néha úgy érzem ez csak féktelen száguldás a semmibe, ami a túlélésre megy....https://www.youtube.com/watch?v=Qq-I4orlEhE

Egy közérdekű ténnyel indítunk ma: csak 4 órát aludtam. Tegnap, vagyis ma hajnalban sikerült fél5-re hazaérni. Nyolckor felébredtem, majd virtuálisan közöltem Tomival, hogy bújjunk még vissza aludni, de persze Ő már fent kukorékolt, míg én visszaaludtam.

Tegnap pihentető péntek volt! Szilvi eljött velem a legjobbkocsmák forgatagába, ahol mindenkit megismert, akikről már olvasott. Atinak nem tudtam bemutatni, mert szegény végig a lyukban volt, de persze, miest Szilvi kitette a lábát, akkor odajött és beszélgettünk, csak mosogatnia kellett végig. Olyan érdekes dolog, amikor valakit megismersz egy másik oldaláról is. Elkönyveled, hogy ő egy szülő, az anya szerepben ismered, aztán megismered az embert is, mint felnőtt szerep, vagy éppen a női szerepét. Nagyon jó élmény volt nekem, hogy így leültünk beszélgetni, és volt miről, szerintem még órákig képesek lettünk volna csevegni.

A pihentető péntekünkön rájöttem több dologra is. Az örök téma Marcell. Jó tudom tudom, túljutottunk már rajta, de tegnap megint egy érdekes fordulatot vett a történet. A véletlen adta, hogy ő is iszogatott pár cimborájával, és mellénk ültették le őket. Láttam végig, de nem akartam ránézni. Nem büntetni akartam vagy ilyesmi. Bennem volt egy TÉVHIT: Ez a fiú különleges. Sokat ér, nem csak ez a zord, kemény fal. Nekem Ő fontos volt, szerettem volna megismerni az emberi mivoltát. Amikor én ezt nehezen elmondtam, nem jött rá semmi válasz, számomra ez azt jelenti, hogy nem érdekli mit gondolok. Aztán ahogyan a szemem sarkából figyeltem rájöttem TÉNYEKRE: Hallottam pár mondatát a nőkről, ami sértő volt és lekezelő szerintem. Nem lehetett nem hallani, hiszen majdnem mellettem ült. Annyira bután éreztem magam, hogy én különlegesnek hittem, nagyra tartottam. Aztán az este végén, amikor elmentek, olyan fél 4 körül, elmesélték a többiek, hogy mit alkottak Fügében. Most felelőtlennek tartom. Legszívesebben elmondanám neki, hogy mennyire rosszul esett, hogy nem értékelte, hogy én feltétel nélkül szerettem volna őt megismerni, illetve nem fogadta ezt el, abszolút bezárt előttem. Az sem tetszik, ahogyan általánosítja a lányokat, mert én nem vagyok olyan (és ezt tudja is). Csalódtam benne, ez fáj most nekem. A legjobban az bánt, hogy már nem tudunk leülni beszélgetni, nem akar, nem nyit.

Viszont újabb TÉVHIT: Márk nünüke. És a TÉNY: Ez a srác annyira nyitott, és annyira jól rálát a dolgokra, hogy az szinte hihetetlen. Adva van egy fiatal fiú, aki kicsit sem hasonlít a bátyjához. Van benne józan ész, a logikai következtetései értelemszerűek, követhetőek. Rendelkezik egy alapvető felelősségérzettel. Sok dolgot nagyon egyformán látunk, és Ő sokszor kimondja azokat a mondatokat, amelyek az én fejemben is megfogalmazódnak, csak nem mondom ki. Rengeteget beszélgettünk és egyre inkább kedvelem. Ma, amikor Mikivel voltam, akkor is rám pirított, hogy mutassam be neki. Szóval odafigyel a dolgokra, jól esik.

És ha már Miki, akkor jöjjön a feketeleves. Itt sok tény és tévhit kering. Ugye ebbe Tomi is erősen beletartozik. Nem fejtegetném, hogy hogyan alakult ki ez a 3as helyzet, de úgy esett, hogy Miki nem akart velem beszélni 6 éven át. Most ahogy találkoztunk nagyon erősen megölelt, éreztem benne az örömöt. Amikor Tomi ölel, akkor a kötelességtudatot érzem benne (bár most volt egy pillanat a buszon, amikor a homlokomat megpuszilta, na akkor szeretetet éreztem). Mikivel átbeszélgettem egy fél napot, 12 órát. Nem untuk meg egymást, nagyon felszabadultam és szívből tudtam vele úgy nevetni, hogy fájt a hasam és potyogtak a könnyeim, remek nap volt. A Margitsziget volt a vágya, hát elmentünk sétálni. Aztán meglepett, meghívott ebédelni (sokszívecskés gesztus). Amikor fiatalabbak voltunk sokat főzött nekem is. Jön az összehasonlítás, ami nem véletlen, hogy kialakult. Imádtam régen, amikor Tomi főzött nekem, vagy akár egy kávét, melegszendvicset elkészített a kedvemért. Csak hogy mindenki értse, nem arról szól a dolog, hogy engem ki kell szolgálni, hanem a gesztusokról. Tomi azt mondja, hogy mások kiölték belőle a romantikát meg hogy van a realitás, hogy mi így vagyunk jók. Meg van az én realitásom, hogy egymás nélkül meg a levegőt is sokáig nagyon nehezen vesszük, de kanyarodjunk vissza. Tehát a gesztusok. Miki azt mondja, hogy Ő nem tud udvarolni. Szerintem az egész pasi udvarlásból áll, nagyon szép és kedves gesztusai vannak, pedig mi csak barátok vagyunk és nem is udvarol. Vagy én vagyok túl nyálas, de az én lelkem boldogabb lett. Megdicsérte a ruhámat, kétszer is. Hozzátenném, hogy elég sutyin öltöztem fel ma, pedig szépen szerettem volna, csak elaludtam a napot. Tomi is csinált már ilyet és az nekem annyira jól esett. Elfelejtette ezt is az utóbbi időben. Aztán megszerveztük Mikivel a hétvégét, menjünk Gyulára. Menjünk fürdőbe. Menjek hozzájuk családi vacsorára. Itt megint hasonlítunk. Úgy szerettem volna, ha Tomi egyszer kijön ebédelni hozzánk és megismerik egymást Anyával. Nem azért, mert ő a párkapcsolásom, hanem azért, mert sokat vagyunk együtt és fontos nekem. Nem szoktam akárkit bemutogatni, nagyon nem. Tominak eszébe sem jutott sose bemutatni a szüleinek, mint fontos emberkét az életében, bár én nagyon szerettem volna. De ami jobban bántott, hogy B és Kristóf sem ismer, pedig egészen biztos vagyok abban, hogy sokat hallottak már rólam. Mikivel nagyon jól éreztem magam (Tomival is mindig így van), és alig várom már, hogy együtt töltsük a hétvégét, sétáljunk, csillagokat nézzünk, beszélgessünk, van mit bepótolni. Persze rákérdezett Tomira, én elmondtam mindent ami történt. Tudja, hogy a mai napig milyen fontos nekem és szeretem és együtt kelünk és fekszünk, nem hazudtam egy kicsit sem. De valóban jól döntöttem, hogy csak ketten találkoztunk még.

TÉVHIT: A fiúk ráéreznek arra, hogy mit szeretnénk. TÉNY: Nem így van. Csak az milyen béna, hogy annyira sokszor elmondom, hogy mivel tud meglepni vagy boldoggá tenni, és nem akar kapcsolni. Ez a túrós réteses evés is. Vagy, hogy otthagyhatna egy üzit a Fügében akár, mire odaérek. Pl kedden megyek és otthagyná Atinál vagy Marcinál, csak annyit egy lapon: Meglepi, szép napot! Vagy mittudomén. Vagy néha egy fűszállal megdobhatna: Neked szedtem. Ezek a gesztusok nincsenek benne. Nem is akarom én ezt erőltetni most, csak én ilyen lánylelkű vagyok. Ha már ott tartunk ahol, én vagyok a lélek és stb, akkor lehetnének ilyen gesztusok. De nem panaszkodok kicsit sem, mert jó most így, nagyon jó. Nem várok csodát, de én biztos nem nyitom ki többet a számat, hogy adjam az ötleteket.

TÉVHITEK: eloszlatva, van realitás is. TÉNYEK: felvázolva. És legyen már péntek :)

Nemsokára itt a vihar, mondják az okosok. De hogyan lehet kivédeni a saját viharjainkat? Csak reménykedve várhatjuk, hogy egyszer kisüt a Nap?

Rég írtam, nem volt rá időm. A hét elejét a bankban töltöttem. Eléggé aggaszt ez a részvényeladásos helyzet, nagyon sürgősen tanácsot kell kérnem egy megbízható embertől ezzel kapcsolatban. Nemsokára megkezdjük a felújítást, érvágás a bankszámlámnak, de muszáj már megcsinálni, elkezdeni.

Rengeteget pakoltam az utóbbi napokban. Kidobtam három zsák cuccot, limlomot. Kidobtam apa dobozaiból is pár papírt, kacatot. Nem volt könnyű megint felbontani azokat a dobozokat. Azokat a dobozokat, amiket még Mókival pakoltunk el akkor. Néha elgondolkozom, hogyan jutott ideáig. Miért ivott ennyit, miért nem tudott szembenézni problémákkal, helyzetekkel. Sokáig gyengének tartottam, de már nem, inkább csak azt gondolom így tudott eddig is fenn maradni. Nagyon kemény volt neki az élet, már gyerekként is. Elvesztette a  mamáját már 13 évesen. Én elvesztettem őt 18 évesen. Nagyon hiányzik, sok sebet feltéptem a dobozokkal együtt.

Aztán rászántam magam arra, hogy Marcinak elmondjam, hogy mennyire sajnálom, hogy aznap nem hallgattam meg. Ezt eléggé alternatív módon tettem meg, de nem számít, legalább kiadtam a feszültséget. Még mielőtt azt gondolná bárki, hogy odakötöztem egy oszlophoz és beszéltem hozzá, ez nem így volt. 5 percre próbáltam elengedni a félelmeimet (hogy utál majd, közellenség leszek vagy számkivetett nála), aztán csak leírtam neki. Márknak megmutattam, mondtam neki, legalább kreatív módon voltam égő :) Apropó Márk, süthetek újra :P Tegnap meg szerettem volna lepni, mert nem volt őszinte a mosolya, hogy átkerült a Kárpitba. Az én mosolyom sem volt őszinte, amikor elmondta. Így sütöttem neki, hogy az első napján kis jókedve legyen, de Viktor volt ott :P Nem baj, sütök neki majd péntekre.

Itt volt Peti két napot. Jó volt, sokat beszélgettünk, eljött velem Fügébe, amit felírhatnánk egy "sose gondoltam volna" táblára. Megnéztem a macedóniai képeket, hát gyönyörű, kár hogy nem tudtam velük menni erre a fesztiválra. De 2-án táncolnak Meggyesen, hétha eljutok és persze augusztus vége: Minden magyarok néptáncfesztiválja. Arra biztos, hogy elmegyek. Jövőre Horvátországba mennek fesztiválra, hát reménykedjünk, hogy tudok menni. Ma pedig Kylie-tól kaptam egy sms-t, ő a keresztmamám. Igazam volt a szívecskékről, hát igen. Ha egy fiú egy lánynak szíveket küld, az nem véletlen van :)

Találkoztam Tomival is, már nagyon hiányzott nekem. Szépen felöltöztem, még szoknyát is vettem, amit nem vett észre, de nem haragudtam rá ezért. Elég nehéz időszak vár rá, azt hiszem. Nyakán az indulás, és akkor még feljöttek azok a problémák, amik eddig is megvoltak, csak talán most jutott el arra a szintre, hogy tudatosan foglalkozik vele. Azt sajnálom igazán, hogy szerintem gépiesen probál megoldani egy lelki eredetű problémát. De örüljek, hogy foglalkozik vele, nem igaz? Tudom, hogy ennek van valamilyen oka, ami nagyon belül van benne, és még én sem tudok róla. József Attila is megmondta : "Nem én kiáltok"...Hát ő tényleg nem kiált, vagyis én azért hallom, amikor alszunk. Egyáltalán nem végeztük el még közös feladatainkat. Nagyon nem, 3. ide vagy oda.

Jönnek a nagy barátnőim az utóbbi napokban. Egyszerre rengetegen vallják magukról, hogy BFF lettek. Ez azért vicces, mert ugye nekem Móki az abszolút :P De Ő már túl a barátságon...;) Szóval vannak emberek az életemben, akik vagy akkor tűnnek fel, amikor bajban vannak vagy akkor, amikor egyedül maradtak. Nem baj, hát szeretünk és meghallgatunk mindenkit, ha ettől mások jobban érzik magukat. De már most leszögezem, hogy most ráérek még 2 hétig, aztán dolgozom. És ismét elnézést mindenkitől (még a hirtelen jött legjobb barátnőimtől is), de nekem az ovi a legfontosabb. Tehát, amikor dolgozok, akkor nem fogok elmenni éjszakai partyzásokra és stb. Meg nem érek rá egy héten 3szor. Furcsának gondolhatják egyesek, hogy nekem ez a legfontosabb, de az ovi nekem nem munka, hanem szerelem, mint sokszor mondtam már.

Mára ennyi, készüljön mindenki a hűsítő viharra, reméljük estére elér minket :)

Nem akartam még ilyen korán újra írni, de ma annyi minden történt velem, hogy összeálltak a sorok a fejemben.

Egy ígéret teljesítésével fogom kezdeni: Aki él és mozog menjen Kárpitba, ha jó helyre szeretne eljutni. Új hely, nemrég nyílt a Wesselényi utcában és szerdától két nagyon kedves,cuki-muki ismerősöm is ott fog dolgozni.Szépen megcsinálták a helyet, csak be kellene népesíteni, úgyhogy sokasodjunk :)

Ma kipakoltam a lakásból majdnem az összes dolgot, amit feleslegesnek éreztem. Sok olyan dolgot őrizgettem, amit Apa hagyott hátra. Eszembe is jutott, hogy Mókival ezeket pakolgattuk akkor össze, de sok kacatnak már nem volt helye. 3 nagy zsák szemetet szedtem össze. Gondoltam, ha kitisztítom a lakást, nekem is jobb dolgom lesz, több dolog befér az életembe. Persze, amikhez igazán ragaszkodtam, az itt maradt velem. Már tele volt zsúfolva a lakás. Dobáltam a 3 pontosokat a konténerbe, de azért nehéz szívvel tettem. Hiányzik Apa, olyan jó lenne így 26 éves fejjel leülni vele beszélgetni. De hát már 8 éve lesz...Móki hogy eltelt az idő, mintha csak tegnap lett volna, hogy válogattuk a könyveit.

Eztán egy meglepő hívást kaptam. Nem részletezném a miértjét, de elgondolkoztatott a dolog. Én azt vallom, hogy a barátság az első. Sok fiúval megütöttem már a bokám, és mellettem mindig ott állt Móki. De vannak olyan emberek, akik találnak egy társat, aztán elfelejtik a többi embert körülöttük. Szerintem ezek az emberek rossz barátok. Én nyitott voltam, meghallgattam minden párkapcsolati problémát ettől a személytől, eléggé kifacsart állapotban esett be hozzám. De akkor emelte fel igazán a telefont, amikor összecsaptak a feje felett a hullámok. Próbáltam a legtöbbet kihozni magamból, megérteni, empátiát gyakorolni, de mehetett volna jobban is. Egyes fiúk azt gondolják, hogy a barátnő az egy tulajdonjogot adó tárgy, nem önálló lény. Mint az arab kultúrákban: Nem mehet el akárhova, akárkivel, és mindig rendelkezésre kell állnia. Az számomra érthetetlen, hogy vannak nők, akik ezt elfogadják, szó nélkül fejet hajtanak. Talán én vagyok túl független típus vagy szabad gondolkodó, de én azt tartom, hogy egy kapcsolat ne arra épüljön már, hogy mindenhova együtt kell menni és birtokoljuk a másik embert. Petivel is ezért lett vége, többek közt...Igazán nem lepődtem meg ezen a találkozón, volt véleményem, de csak nagyon finoman és visszafogottan tálaltam, hiszen mindenki úgy éli az életét, ahogy neki jó.

Aztán Fügében Márkkal elég sokat beszélgettem az elmúlt két napban. Nagyon nyitott, és meg merem kockáztatni, hogy örült is nekem, ma láttam rajta. Fecóval is nagyon jól elvagyunk, előzékeny meg figyelmes. Ati meg még mindig best of, nagyon szeretem. Márkkal elolvastattam azt, amit nem bírtam elmondani, de leírtam neki. Ő pedig szembesített azzal, hogy erre Marci is emlékszik. Te jó ég, nagyon zavarba lettem. Próbált egy kis önbizalmat verni belém, és felvértezve küldött át Kárpitba. Bennem is volt, hogy akkor most elbeszélgetek a bátyóval, és elmondom, amit én gondolok. De megláttam és a vélemény ismét az enyém maradt. Belefagyott a beszéd a torkomba, nem mertem hozzászólni sem. Így a bárányok halgattak. Pedig milyen jó terv volt, odasétálok és elmondom, hogy mennyire rokonléleknek éreztem akkor és teljesen megértettem, bár őt nagyobb veszteség érte. Meg hogy tudom, csak az alkohol beszélt belőle, de engem tényleg érdekel(t). És nem az a része, hanem hogy milyen valójában, én meg a lelkét szeretném, ez fontosabb nekem. Meg sajnálom, hogy ott hagytam. Na mindegy, ehelyett ültem bambán és ki sem nyitottam a szám. Persze visszaérve Márk kifaggatott: "na?". Nem volt na, csak szauna :) Mert persze, amikor rám nézett már levert a verejték. És ez miért történt így? A mumus megint az ágy alól. Félelem a veszteségtől, hogy mérges lesz és utál majd. És akkor mi van? Megint kisebb lesz az önbizalmam. Erről pedig egyből Pupi jut az eszembe, mert vele beszélgettem erről, és sok másról is. Tényleg kinyílt a világ, hogy miket lehet vásárolni az interneten. Meg is nyugtatott, hogy forduljak hozzá bizalommal bármi kérdésem van :D Nem felejtem el, mert lesz :P Felkészítés az életre óra :)

Lehet ez a bejegyzés nem lett az igazi, de ma nem vittem gépet magammal, pedig a Romban megszállt az ihlet, de sajnos papír sem volt nálam. Ott mindig van egy olyan milliő, ami megihlet, szeretem :) De visszatérve a mai nap tanulsága, hogy a gondolatom az enyém, csak az enyém. Ha én réveszem magam, akkor a "Tiéd" is lesz, mert elmondom. Ha meg ez egy szerencsés helyzet a "Miénk"-ké válik, már ha ki meri nyitni a száját az ember :) Ha bepánikolok valakitől, izzadok és nem jön ki hang a torkomon. Valamint Márk, köszi a bizalmat, de túl kevésnek érzem magam ehhez, csak ezt ott, akkor nem bírtam kimondani. Hiányzik Apa, legbelül igenis rá hasonlítok, nagyonis.

A tegnapi bejegyzésem nagyon gyatra lett, így ki is töröltem, nem tetszett, nyomás alatt írni nehéz, és ha anyátok közbe beszél hozzátok, az elég nagy kihatással lehet alkotói munkátokra :)

Tehát új nap, új élet....

„A munkának vége, kijössz a gyárból, egy vodkától, erős vagy és bátor...” Hát Nagy Feró valami rosszat is dolgozhatott, mert nálam nem így működik. Amint bemegyek a gyárba már remek minden, ajtó becsuk, probléma kinn marad. Ma külön jól esett, hogy együtt vagyok a gyerekekkel. Mentával és Sárival kicsit elbeszélgettem, célzott beszélgetés volt, a témát most nem kívánom feltárni, de lényegében célt értem. Menta megértette miről beszélek, és teljesen furcsa, mert tett is az ügy érdekében egyből. Nagyon lekötelezett ezzel. Ilyenkor azt látom, hogy igen, nagyon nagyon megéri ez a feltétel nélküli szeretettel, őszinteséggel nevelés. Menta teljességgel ráérzett a problémakörre, tudta, hogy ez nekem egy aggasztó dolog, stresszelek rajta, és SEGÍTETT. Annyira furcsa, amikor egy hullámon vagyunk a srácokkal. Nem kell kimondani, és tudják a dolgokat. Amúgy jó hét volt, kellett is már. Nagyon nagyon nagyon hiányoztak. Olyan jó volt Ervinnel az a nagy nevetés. Az is, hogy Auréllal egyre több az a közös perc, olyan, mint kicsinek. Sára ma megharapta véletlen az orrom, de még ezen is nevettünk :) Kaptam szívószál karkötőt, most is rajtam van. De ahogy Bálintot, Zsófit és Márkot elnézegettem, csak egy szomorú gondolat volt bennem: Mindjárt itt a vége. De nem sírunk, csak érzékenyen érint. Zsófival olyan különleges kapcsolat van köztünk, nagyon erősen kötődünk egymáshoz. Márk, hát fél év volt, mire beszoktattuk, és mennyire vagány kis legényke lett, ő már nagyon érzi a végét, sok az a kimondatlan búcsúölelés, amiben mindketten tudjuk az összes érzést így magunkban. Bálint...Őt egy hatalmas dolog volt kinyitni, nosztalgiáztunk, hogy az Angyalkertben a markoló szoktatta be. Ma együtt hintáztunk úgy, ahogy csak mi szoktunk, ez az élmény a miénk, aztán egymásra néztük és tudtuk, hogy egyre gondolunk, mindjárt itt a vége. Na de hagyjuk is ezt, mert pityorgás lesz, meg Szilvinél is az lesz :) Nem tudom elképzelni még nélkülük, de nem is szeretném. Az első csoportom, szívemben örökké benne lesznek, fognak kapni külön írást, mert megérdemelnének egy egész könyvet is, annyira sokat megtanultam tőlük.

Valaki hozott egy döntést, ami rám is kihat. Csalódott vagyok, nagyon nagyon. De ettől a személytől elfogadom ezt a döntést, mert sokat köszönhetek neki, szó nélkül fejet hajtok a kívánsága felett, csak félek mellényúlt ezzel. Nagyon elvesztettem a magamban való hitet, amikor szembesültem ezzel a ténnyel. Az egyik szemem sírt, mert nem én lettem az. A másik szemem nevetett, mert egy általam is nagyon elismert ember kapta a pozíció egy részét. Van hova fejlődni, „kicsi” vagyok még. Akarok bizonyítani, teljesíteni. Töretlen a lendületem, de bizony kedden elmorzsoltam pár könnycseppet emiatt.

Tomi. Hát persze, hogy is maradhatna ki. Küzd, akar, tesz és mellettem van, de én mégsem ugyanazt érzem már. Most ez a hét jó volt így nagyon. Bármit kiejtek a számon, az egyből itt van (lelki dolgok). De ugyanakkor nagy bennem a félsz. Még nem tudom, hogyan fogom végigcsinálni megint ezt az elválást, ami már a nyakunkon van. Csak rágondolok és...de nem sírunk. De égő vagyok, a mindenit, hogy mindenen tudnék sírni. 2 Anglia, 2 Svájc lesz mögöttünk. Ő szeretné, ha aztán is így lehetnénk, de én nem tudom mi lesz. Remélem nem jön vissza, mert az azt jelentené, hogy nem boldog. Persze úgy szeretnék elköszönni tőle, ahogy neki is elmondtam (mit, hogy szeretnék), de ez lehetetlen :) Hiszen realitás is van, mondja Ő.

Ma igen rosszul indult a reggel. Megint emberhátrány, hiszen Erika elment, Pupi van a helyén. Szeretem Pupit is, kedves a lelkemnek, de az eljárás nem tetszik. Miért nem lehet egy helyen mindenki, akit szeretek? Ezt Márktól is megkérdeztem, azt mondta, hogy akkor 80 pultos és 20 pohárszedő lenne. Hahaha...:) Majd szembesített azzal, hogy ő is elmegy Kárpitba, amit nem szeretnék, mert szeretem Őt. De Marci meg visszajön, aminek örülök, csak nem merek hozzászólni. Mert nyúl vagyok és félek, hogy lenyel keresztbe, nagyon szorongok előtte. Viktor meg hiányzik nekem :(

Mindig utáltam a változásokat. Ha valamit megszoktam és nekem jó volt, mindig a változás letört egy darabot a lelkemből. Persze a változás lehet jó, csak nem mindig könnyű. Ma a daduskám rávilágított a dolgokra, amiket tudtam már, csak nem sejtettem :P Mondta, hogy már akár mehetnék családozós gondolkodás felé is...Palántaprogram. Nekem van 28 palántám, akik teljesen kitöltik a lelkem. Megbeszéltük, hogy neki is elvonási tünetei vannak, ha nem ovizunk. Az óvoda nem munka, hanem életforma, család, otthon, legalábbis nekem.

A friss hírek közé tartozik, hogy azt hiszem tetszem egy fiúnak. Ez nem biztos, de van valaki, aki a néha néha rajtam felejti a szemét. A nevét nem szeretném megmondani, mert sok leggjobbkocsmás zavarba hozna :) De a lényeg az, hogy vannak összenézések, amiket lehet csak én látok többnek. Nem esküszöm meg rá, csak olyan furi. Az a B verzióm, hogy maszatos vagyok, de csak nem lehetek minden nap maszatos vagy kócos, vagy fogkrémes. Bár ki tudja, amennyit a tükör előtt töltök :D

Na mára ennyi, várom a témákat, ha valaki tud javasolni, és szívesen elolvasná a véleményem valamiről :) Legyetek jók <3

Ihletet ma egy Mókitól kapott könyvben  /True Blood első rész/ olvasott mondat jelentett: "Az érintés élénkíti a fogyatékosságomat, leküzdhetetlenül meghallom annak a gondolatait, aki megérint. " Nos ezzel fején is találtuk a szöget. A gondolatolvasás témaköre üres humbuknak tűnik, de ha jobban belegondolunk, előfordult már sokszor olyan velünk, hogy ráéreztünk valamire, vagy gondoltunk valakire és az megjelent/telefonált/írt. Velem ilyesmi gyakran megesik, főleg, amikor álmodom. Itt felmerül az ismert kifejezés: "Majd megálmodom". Persze olyankor semmi nem történik, de tény, hogy beszédesek az álmaink...

Álmok. "Álmodjuk az életet vagy éljük az álmot?" - tette fel a kérdést Tomi jópár hónappal ezelőtt. Én mindkettőt egyszerre teszem, ha úgy vesszük. Álmodok a valóságról, múltbéli vagy jelen helyzetben foglalkoztató dolgokról, de megesik, hogy csak később döbbenek rá: "jéééé, ezt álmodtam a múltkor". Hogy élem-e az álmot? Igen, jobban is mint kellene. Eléggé gazdag képzelettel vagyok megáldva. Szinte minden álmomra emlékszem, minden reggel, amikor felébredek, tudom miről álmodtam.

Olykor Ha alszik az értelem, előjönnek a szörnyek. Ez egy Goya rézkarc címe és kiválóan ide illik. Rossz álom. Menekülsz valami vagy valaki elől, harcolsz, küzdesz. Én legutóbb krokodilokkal küzdöttem, ami nem tudom, honnan pattant ki az agyamból, pedig Steve Irwin nem a példaképem. Aztán vannak az igazi szörnyek, akik velünk élnek minden nap. Mindenkinek lakik mumus az ágya alatt. A mumus beférkőzik a tudatalattimba aztán letarolja a mezőt. Ez a mumus a félelem. Az én szörnyem a veszteség, félelem a veszteségtől: elvesztem a szüleim-amit félig már sikerült is-, baj történik a gyerkekkel, elveszítem önmagam, azt, amitől egyéniség vagyok.

Azért akadnak kellemes éjszakák is, amikor megálmodjuk a jót,a vágyainkat. Például, hogy Mókival tánncversenyen vagyunk-majd kiderül, hogy ő is ezt álmodta. Vagy hallom Apa hangját és megint itt van velem. Vagy egy jó pasast, aki szerint a nők virágágyásában nem én vagyok a gaz, hanem az igaz. Az arc és nem a kudarc :)

Mindenki álmodik valamiről, nappal vagy éjszaka, éberen vagy szenderegve, de mind álmodunk. Hogy felébredünk-e egyszer? Én nem szeretnék felébredni. A képzeletem nélkül már nem is önmagam volnék, nem lennének céljaim, vágyaim, mumusaim. Szeretem, hogy álmomban bárki lehetek, bármit megtehetek. Álmodom az életet, és igyekszem élni az álmot:)

A mai bejegyzésem Márknak ajánlom, ő ihlette. Köszönöm. Kicsit átdolgozom azt, amit elsőre láttál, de a „gáz” részeket meghagyom, úgy ahogy :)

Ma a kapcsolatokról szeretnék írni. A nem szeretem részről is, meg az összes félrecsúszott, elszalasztott helyzetről, amikor csak pislogtam bambán mások előtt.

Márkkal fogom kezdeni bár Ő nem része a témának így közvetlenül, de két dolog kapcsán is felmerül a neve:

1. Hát olyan kis cuki mindenki, hogy szolgáltatja a témákat, akikről írhatnék. Márk felvetette, hogy Fecóról is írhatnék szépet, az új pohárszedőről. Igazán még csak tegnap kezdtem el beszélgetni vele, de igazán megnyerő és szimpatikus jelenség. Szépen beszél nagyon, elemi kedvességgel a hangjában. Elsőre teljesen pozitív benyomást keltett bennem. Olyan széplelkű lehet. Meg sok gyönyörűséget hallottam már róla innen-onnan.

2. Tegnap előszedtük a Marcis dolgokat. Én már úgy szeretném, ha szeretve lenne. Persze jött Márk a mókával, hogy dobjam be magam, de ilyen rosszat nem akarhat a bátyjának :) Amúgy kicsit nem mondtam neki igazat azzal, hogy nem tetszik Marci. Ez nem jelenti, hogy igen. Csak bűntudatom van miatta. Engem érdekel, hogy Ő milyen, de képtelen vagyok megismerni. Ez azóta foglalkoztat, mióta télen egyszer nagyon nagyon részeg lett, és odajött hozzám, leült az asztalunkhoz. Akkor mondta azt a dolgot, de csak álltam ott, és Peti elvitt tőle. Nem emlékszik erre az egészre, de az első alkalom volt, hogy magától beszélgetni próbált velem, ami jó érzés volt. Visszamentem amint lehetett, de már ott hagyta Anikót, állítólag hozzá egy szót sem szólt. Megkerestem még aznap, de már megint ugyanaz a nyers Marci volt, akitől megijedtem, és nem mertem elmondani mit mondott, mert olyan értetlenül nézett rám. Akartam pár nap múlva, de mielőtt elmondhattam volna kiderült, hogy elvesztette a mamáját, aztán meg már nem mertem megmondani, mert gyáva voltam. Azóta egy olyan pillanat sem volt, amikor ő akart volna velem beszélni :) Mit tesz az alkohol...Sajnálom, hogy nem maradtam ott vele akkor. Mókinak igaza van, tipikusan „Medve, b*szd meg a fűnyíród” vagyok, előre lejátszom fejben. Csak nem akarom, hogy utáljon.

Januártól Tomival tapostuk az életet, egymásra maradtunk. Ő már 8 éve jelen van az életemben. Mindig viharos volt a kapcsolatunk, amikor lehetett volna sosem tartottunk össze, amikor tilos volt, akkor mindig. Nem, még mindig nem tudok erről írni...Nagyon egymásra voltunk utalva, minden nap a másikról szólt meg arról, hogy felkészítsük Őt mire elmegy Svájcba tanulni. Nem bíztam benne az elején, mert sok vaj volt már a füle mögött. Aztán persze szép volt minden, fel is adtam elég sokat, mert vártam. Még a nagy Ő-nek hitt személyt is, de ez nem csak Tomi miatt volt így, az egy másik értelmetlen szál, majd az is kap egy külön írást. Szóval nem tudom leírni nektek mit csinált, még nagyon friss, de a lényeg, hogy megint belekényszerültem egy nagyon megalázó helyzetbe általa. Tehát volt, nincs, elfújta a szél. Elkeserítő, hogy még most sem jött rá ki fogta mindig a kezét, de még elkeserítőbb, hogy hagytam megint bántani a lelkem. Mérges is vagyok rá és el is vagyok kenődve. Persze néztem rá bambán mondván, hogy nem szeretem. Nem volt igaz, csak szabadulni akartam már. Tudtam, hogy ez lesz, féltem tőle nagyon.

És itt elő kell szedjem a gyerekeket, mert az indián táborban Ábel és Bálint mondta ki a csúf igazságot. Ábi azt mondta, hogy a félelem arra való, hogy legyőzzem. Bálint azt mondta, ha már elkezdtem valamit nem fordulhatok vissza, be kell fejeznem. Visszatáncolni gyávaság(mert féltem átmászni egy mászókán).Elég furcsa, amikor ezt két hatéves kisfiú mondja ki, de örülök neki, mert a gyerekekkel feltétel nélküli bizalom van közöttünk. Szerintem ők ismernek a legjobban engem, sosem hazudunk egymásnak, és tőlük elfogadok minden kritikát. Elképesztően sokat megtanultam a 3 év alatt tőlük. A legjobb tanár a tanítvány :) Apropó munka, már alig várom a hétfőt, minden kínom van már nélkülük. Szóval nem szabad félni, és ha már elkezdtem valamit méltósággal fejezzem be, ne gyáván. A Tomis dolgot is méltósággal befejezni és nem gyávának lenni, bár utóbbi nem halad túl fényesen.

A fügések nagyon aranyosak, már mindenki elképzelt valakit mellém. Én meg úgy érzem magam, mint akit elfújt a szél. Átmentem Alexhez beszélgetni. Okos dolgokat mondott, el fogok rajta gondolkozni.

Lám mégis Márk ennek az egész eszmének a kerete. Mondott nekem valamit péntek éjjel: „Lehet, hogy elég jó vagy, csak ő másra vágyik”. Ebben most találtam egy kapaszkodót, nem tudom, hogyan jött ez ki belőle, de annyira eltalálta mit kellett hallanom, hogy nagyon. Szóval köszönöm :) Egyáltalán nem olyan vagy, mint elképzeltelek. Ezért nem szabad csak nézni, látni is kell.

Velencén nyaraltunk Móki és én,

Röhögtünk sokat, igazi tény.

Megjártuk a strandokat, sok mindent láttunk,

Fizetős WC, etnikum, de még ezt sem bántuk.

A tóban már közel kerültünk egymáshoz,

A szálláson is osztoztunk csupán csak egy ágyon :D

Hosszas séták után nem voltam épp baba,

De Mókinak nem ártott, hisz Ő a Krav Maga.

Kínunkban beúsztunk a fizetős strandra,

Szerencsére ezért nem mentünk kis padra.

Imádtam az egészet, a társaság jó volt,

Jövőre is itt leszünk a tóparton újból.

Ma a Mókival közös nyaralásunkról fogok kisebb ismertetőt szolgáltatni, és persze itt olvashatjátok költséghatékony tippjeinket is :) Mivel a gazdagság távol áll tőlünk, így kénytelen voltunk valamit valamiért alapon gondolkodni.

Indulásunkkor már nagyon közvetlen kapcsolatba kerültünk idegenekkel, mert teli volt a vonat. Kaptunk magunk mellé egy idősebb házaspárt, akik szinte már hozzánk izzadtak Móki életének leghosszabb 48 perce alatt.

Első napon, amikor megérkeztünk, tudtuk, hogy a szállásunk 1 km-re van a szabad strandtól (spúrok vagyunk, nem fizetünk a strandért). Ezért egyből a strand felé vettük utunkat a 40 fokban. Sajnos azzal kellett szembesülnünk, hogy a strand egy része le volt zárva átépítési munkák miatt, tehát kis séta múlva (200-300 méter) nagy tábla fogadott....Móki persze nem látta rendesen és mintegy heuréka jelleggel kiáltott fel: Nézd Husi: SZABADSTRAND 150 m. De az oszlop eltakarta az utolsó nullát, SZABADSTRAND 1500 m... Na de nem baj, lesétáltuk a megváltás reményében.

A szabadstrandon meglepő látvány fogadott. Betonból készült két kis „spa” a gyerekeknek térdvízzel, mellette lépcső a tóba...Füvet csak nyomokban véltünk felfedezni( mint a túró rudi, nyomokban mogyorót tartalmazhat).De a legmegrázóbb élményem, hogy 150 forint volt egy pisi. Igaz még nem kellett, de Móki hősiesen elment átöltözni fürdőruhára 150 forintért, amikor is elpattant egy húr, és díjat érdemlő ügyességgel én a parton öltöztem át. A víz isteni volt, isteni mélységeket öltött, így a legalsó lépcsőfok után már a semmibe léptünk. /Tipp: még a lépcsőn tessék bemosakodni:P /

Miután sikerrel vettük ezt az akadályt Móki szabadalmazta, hogy ússzuk át a beton „spa”-t, amiből persze szögek és csavarok álltak ki, így ha elfáradt csak abba tudott megkapaszkodni. A kijutó, menekülést jelentő lépcsőnél azonban kisebb csoportosulás álldigált, ezért én kitaláltam, hogy álljunk addig fel a kövekre. Persze Mókit lesodorta valami áramlat, így a karjaim közt kötött ki, eztán a csoportosulás szemében felfedeztük a közös nevezőt: „Ezek tuti nagyon együtt vannak!” Úgy hittük ez az első nap csúcsa, és megfejelhetetlen az élmény, de tévedtünk. Hiszen a strandon megmutatkozott az a bizonyos kisebbségi tábor, ahol a kamaszok majdnem kilőttek minket pezsgős dugóval, és amerre néztünk csak a már tavaly is ilyen szép barna színnek örvendő etnikum vett körül.

Kínunkban mártóztunk egy utolsót, Móki már célirányosan egy kőre ült le a vízben. Ám azt láttuk, amit addig nem: tőlünk 3 méterre egy szerelmespár együtt volt, nagyon együtt...A dolog fényét külön emelte, hogy a leányka folyton ránk bámult, én így el is mentem úszni /mintha mi volnánk rossz helyen/.

Napi tanulság: Holnap új strandot kell keresnünk. Ezzel a megfontolással útra is keltünk szerény szállásunk felé, amikor is én éhes lettem /Spúrok vagyunk, nem veszünk enni/, így a szembe jövő barack és meggy fákat egy kicsit lecsupaszítottam. De jól laktam :) Minden fáról csak egyet szedtem, nem szüreteltem :D

A szállás meglett laza 5 km múlva, de mivel kitaláltuk, hogy Mókika táskája belefér a kis Royce-omba, így belegyömöszöltük, tehát csak húztuk az úton magunk után.

A jól megérdemelt kétágyas szoba :) Na hát ez egy ágy volt két személyre. Le sem tagadhatjuk innentől, hogy nászútra mentünk. Nem volt szappan, nem volt két ágy, nem volt szúnyogháló, de ingyen volt a pisi, és ez akkor felbecsülhetetlen értékkel bírt. Szállásadónk nem tartott sokra, hiszen nem nézte ki belőlünk, hogy a konyhában megtaláljuk a tányért és poharat, valamint be tudjuk egyedül kapcsolni a tv-t, így nehezen vált meg tőlünk.

De hisz csak délután van, gondoltuk, hát sétáljunk el a boltig! Esti kaja és innivaló, csak 1 km-re a háztól. Nekivágtunk, majd jött az ötlet, hogy sétáljunk le a Velencefürdői strandra, még 2 km. Móki bizonytalan volt, hogy ott nincs is strand, de én tudtam, hogy meglesz az valahol. Egy óra cipelés, köves út után megtaláltuk :) Addig rengeteg békát láttunk, betértünk véletlen a horgászövezetbe (ahol nem fogadtak kitörő örömmel), jha és persze megkóstolt pár szúnyog is.

Hazaérve csak egy dolog lebegett szemünk előtt: forró zuhany. Sajnos a zuhanyfülke nem volt együttműködő, így az első próba alkalmával a kabinajtó a kezembe maradt. Később a másik is. Tudom, mint a Lúzer SC.

Hát eljött ama második nap, ahol egy órás séta végén kikötöttünk a 2. számú szabadstrandon. Árnyék, napfény, és reggelizhetnénk így 9 óra tájban. De hopp, a kajálda csak 12-kor nyitott ki. Ez Mókinak egy fájó pontja volt, míg nekem az, hogy megint 150 FT-ért pisilhettünk. Kicsit később figyelmesek lettünk a mellettünk elterülő hibátlan zöld gyepszőnyegre, napágyakra, öltözőfülkére és el sem akartuk hinni, hogy valójában egy kerítés állja útunkat. Mivel még a tó közepén is majdnem leért a lábunk és éhesek voltunk, beúsztunk a fizetős strandra :D Ott sokkal finomabbat ettünk, ugyanannyi pénzért. Az italfelelős Móki volt, a szálláson készített volna teát, de nem talált edényt és tüzet. Később ráeszmélt, hogy van edény és rezsó is :D Na de megoldottuk az innivaló kérdését is.

Egy alkalommal, amikor Móki inkább olvasott az jutott eszembe, ha már elúsztam a fizetős strandig, akkor talán nagyban is gondolkozhatnék, és elúszhatnék a fizetős utáni másik strandra (ami szintén fizetős volt). Meg is tettem, és ingyen volt a pisi :D Már megérte az 500 méteres táv.

Következőleg, amikor Móki csak a kövekig jött és a parton leült én bementem úszni. Feltűnt, hogy a tavi fürdőzőket sávokra lehet osztani: 1. sáv- gyerekesek, családok, 2. sáv- szerelmespárok, fiúk strandlabdával, 3. sáv- idősek, nyugdíjasok....aztán hirtelen én már egy 4. sávban úsztam....azok akik a halakkal úsznak :S De ott nem volt senki, zavartalanul lehetett pancsolni.

Este a szálláson külön programnak számított a szúnyogvadászat. Volt szúnyogriasztónk testre, le is fújtuk magunkat, de Móki feltette már előző este a kérdést: „Te is hallod a hangot?”. Ezúttal én kijelentettem: Hallom a hangot! Az ablakokat becsuktuk és vadászni kezdtünk, de nem jártunk sikerrel. Majd a sötétben beszélgettünk, amikor Móki Tomb Raideres Lara Croft lendülettel fújta a riasztót a hang irányába. Én nem hallottam többet a hangokat.

Az utolsó nap nyugalmasan telt, reggeli ébredés, pakolás, indulás. Elválnunk a szállásadónktól nem volt könnyű. Hisz el kellett mondanunk mennyire jó volt a nászutas lakosztály ( és még a szomszéddal közös teraszt nem is említettem), és még csacsogtunk keveset. Egyszer legalább legyen szerencsénk alapon elmentünk palacsintázni, gofrizni, mert találtunk olyan helyet, ahol ezt már délelőtt 10kor megtehettük. Aztán a romló időre való tekintettel hazavonatoztunk /ellovagoltunk a fénybe a messzi Kelenföldre/.

Tanulságok: A velencei szabadstrand idényben gettó. A pisilésért nem fizetünk. Velencefürdő jó hely. A rév ház nem jó szállás (hallottuk, amikor a szembeszomszéd pisil-ingyen :D ). De a lényeg, hogy együtt voltunk- és nem úgy! Jó kis nyaralás volt, eddig a legjobb idén. És az emlék? A delfin alakú fehér tetkófolt a karomon, ami nem barnult le :P Jövőre újratámad a lúzer kommandó, védekezz Velencei-tó!

Más téma: A Tomis dolgokról még mindig nem tudok beszélni, ülepszik. De ígérem egyszer kap ez a téma egy egész bejegyzést, amikor már nem leszek dühös és nem fog fájni. Addig is feltesszük a poros polcra.